mosolyogj
2013 május 4. | Szerző: Debra
Reggel bőgéstől felpuffadt szemmel méregetem magam a tükörbe. ,, Fantasztikusan” nézel ki édesem, konstatálom a látványt. Gyerekeket rémisztgetni már lehet velem. Elvileg együtt reggelizne a banda, de arra hivatkozva, hogy pár telót el kell rendeznem maradok a szobámba. Hazudni nem hazudok érdeklődöm a repülőjegyem korábbi felhasználhatósága felől és rájövök az este elég messze van viszont közelebb, mint a gyenge egy hét múlva. Lassan kortyolgatom a kávét, az erkélyre vánszorogva rágyújtok. Én többet ide biztos nem jövök. Tündit nem akarom becsapni. Lehet nem vagyunk ezer éves barátnők, de ha valaki hát azt tudom milyen becsapva lenni. Haragszom. Magamra. Utálom is önmagam. Ha ügyesen rendezem az előttem lévő délelőttöt és délutánt akkor este úgy eltűnök, mint a kámfor és soha az életbe nem fogok vele össze futni még egyszer. A tervek jók. Kopogás hallatszik az ajtó felől. Unottan hátra szólok.
– Gyere. – Gondolataim ide – oda cikáznak ahogy Csabi bedugja fejét az ajtón. Szívem szerint lazán behúznék neki egyet. Nem teszem, hátat fordítok neki, letüdőzök egy slukkot a cigimből és a kávémba kortyolok.
– Mit akarsz?
– Gondoltam megnézlek, azt mondják fáj a fejed. – közelebb jön.. utálom, figyelmeztetem magam és érzem ahogy az ideg végig szalad bennem.
– Láttál, már el is mehetsz.
– Beszéljük meg a dolgokat. – ajánlja óvatosan, mire gúnyosan felnevetek.
– Ne aggódj, senki semmit nem tud meg tőlem úgy fogok hallgatni, mint a sír csak ne kelljen még koszorúslány ruhát is vennem az esküvőtökön. – megfogja a vállam elhúzódok tőle. – Ne csináljuk ezt. – nem nézek rá. Nem akarom látni az arcát.
– A repülő jegyem átírattam mára. Neked is jobb lesz, nekem is. Ezt pedig ami történt felejtsük el.
– Miért kellene elfelejteni? Szeretsz, ez a nagy büdös helyzet. El akarod a kemény csajt játszani, de kiestél a szerepedből és most menekülőre fognád. Ugyanez volt a helyzet mikor kiköltöztél is. Meg se próbáltál harcolni, hanem csak feladtad és kivonultál mert eldöntötted, hogy úgy a jó! Arra soha nem gondolsz, hogy más esetleg nem úgy gondolkodik ahogy te? – hangja haragos volt, de még mindig nem néztem rá. Elég volt, nem akartam mást csak eltűnni innen, messze és nem is gondolni arra ami történt.
– Ne haragudj, hogy ezt mondom, de talán ez azért kemény annak a szájából, aki épp a menyasszonyát csalta meg. Egyáltalán mit szeretnél? Szeretőt a leendő feleséged mellé? Végig gondoltad te már? Esetleg most karon ragadsz és az eljegyzési buli után fél nappal bejelented, hogy tegnap este velem kufircoltál és most már nincs kedved mégse vőlegénynek lenni? Hm? – rá néztem, de az arckifejezéséből semmit se tudtam kiolvasni. Nézett, de közben mintha nem is velem lenne. Felsóhajtott és megfogta a vállam.
– Maradj pár napot és hidd el nem lesz gond. Most az egyszer ne menekülj el azelőtt, hogy tudnád mi a helyzet. Ígérem ha már mindent tudsz és vissza akarsz menni, magam kísérlek ki a repülőtérre.
– Mindenképpen vissza megyek. Hiszed nem hiszed nekem már ott van az életem. Semmi sem köt ide. Semmi az égadta világon és jobb ha ezt tudod mielőtt bármit is csinálsz. Én nem maradok itthon mert már nem ez az otthonom. – megölelt, hagytam keze lecsúszott a derekamra és szájával a számat kereste. Hagytam, hogy megcsókoljon ugyanaz a vágy töltötte el a testem ami este, de az agyam tiszta maradt. Talán annak is köszönhettem, hogy nem ittam semmi alkoholt, minden esetre eltoltam magamtól.
– Köztünk semmi sem történhet. – Bele néztem a szemeibe. Határozottan, amennyire csak bírtam és megismételtem. – Semmi. Felfogtad. – bólintott, rám kacsintott és elmosolyodott.
– Bármi történik , te csak mosolyogj! -súgta a fülembe, megpaskolta a fenekem és kisietett a szobából…
Mosolyogj. Elhúztam a szám… miről beszél ez az ember? Valóban az a cél, hogy kikészítsen?
Maradj
2013 május 2. | Szerző: Debra
Tessék, szerettem volna arcába vágni azt a kis kutyát amit rám sózott.. múltkor, de csak fogtam a kezembe a táskát amibe lapult és néztem nagyon bután. Néztem ,de nem is igazán láttam. Megtöltötte orrlyukaimat az illata és azt éreztem ha nem megy messzebb még a magamat meghazudtoló hideg vérem is lángra kap. Nem vagyok az a hormontúltengéses nőci aki letámadja a pasikat, de vele úgy éreztem.. annyira közel állt az aurámhoz, hogy még ruhán keresztül is égette bőrömet a bőre melege. Ne kínozz, mondtam volna, de akkor meg a többiek néztek volna értetlenül mivel a témától egészen eltérő reakciómmal több, mint valószínű ,hogy nem tudtak volna mit kezdeni. Fizikai fájdalmat okozott azzal, hogy ott állt mellettem, hogy rám mosolygott, hogy nézett… ahogy elhúzódtam már ott is volt újra. Mintha élvezte volna, hogy menekülnék, de nem tehetem. Feszülten álltam és mosolyogtam, remélve ettől majd hamarabb vége lesz a kínnak. 3 hete nem láttam. Biztos voltam benne ,hogy egy új találkozás nem eredményez hasonló ,,rohamot” mint az előző véletlen, de minden magabiztosságom szerte foszlott mikor azt éreztem, hogy menten ráugrok, ahogy megfogta a kezem véletlenül egy pillanatra. Aztán elkapta, mintha meg égette volna magát és zavartan elmosolyodott. Meg kellene elégednem az egy estével, meg azzal amit akkor adott. De nem tudom kiverni a fejemből azt ahogy nézett… persze biztos csak hallucinálok, elmezavaros állapotom úgy folytatódik, ahogy kezdte váratlanul tör rám, mikor már nyeregbe vagyok. Kényszeredetten elszakadok a társaságtól és kiremegek az erkélyre. Friss hűvös szellő csapja meg felhevült bőröm, magam köré fonom a karjaim és csak azon imádkozom, mielőbb legyen vége ennek az estének, vagy legalább teljen el annyi idő,hogy udvariasan elnézést kérve az utazás fáradalmaira hivatkozva elhúzhassam a belem a közeléből, úgy hogy ne is lássam, ne érezzem, ne zavarjon össze! Tündi mosolyogva kifut hozzám egy pillanatra.
-Iszol valamit?
– Na ná…- két üveg wiskyt kérek elvitelre.. poénkodok magamba, de mosolyogva megköszönöm a pezsgőt amit a kezembe nyom. Csacsi lazán kisétál és hanyag eleganciával neki támaszkodik az erkélykorlátnak.
– Szívem szerint megcsókolnálak- jelenti be fapofával.. Én meg tehetetlenül behunyom a szemem és szinte érzem is a száját a számon.
– Az elég nagy baj, ha az eljegyzéseden más nőt akarsz csókolni, nem a menyasszonyt. – jegyzem meg halkan és kifejezéstelen arccal a szemei közé nézek.
– Ez nem lényeg.
– Mi nem lényeg?- Érzem ahogy a harag felkúszik a torkomon és szorongatja.- Mi nem lényeg? MI nem vagyunk lényeg és TI vagytok a lényeg. Hagy nekem békét. Hibáztunk , elismerem. Megbántam, nem tudom nem megtörténté tenni, de hagyjuk abba mielőtt bele vesznénk ebbe az egészbe.
– Az elmúlt egy hónapban azon gondolkodtam, hogy tudnálak haza csalni. – jegyezte meg , mire én akaratlanul felnevettem.
– És egy eljegyzés volt a legjobb ötleted? Ember te még nálam is eszetlenebb vagy. Hogy mondhatod ezt? Egyáltalán hogy gondolhatod… -keze a kezemre csúszott, a terasz sötét és nem látható oldalába lökött szája már az enyémhez préselődött és nyelve még a múltkori fél bódult heves táncnál is hevesebben vette birtokba a szám. Agyamba ott lüktetett a tiltakozás.. de annyira vágytam erre a csókra, hogy képtelen voltam ellenállni, nem is akartam talán..? Bentről nevetés hallatszott ami magunkhoz térített bennünket.
– Kérlek menj be a menyasszonyodhoz és hagyj nekem békét.
– Ez után a csók után? – állam alá nyúlva a szemeimbe nézett. – Nem foglak olyan könnyen elengedni, mint a múltkor. Ízekre akarlak szedni, minden kis hajlatod végig akarom nyalni…kellesz nekem!
– Menj már be! – halk parancsoló hangom megremegett ahogy rám mosolygott.
– Nem eresztlek. – súgta majd klasszabb mosolyát elővéve belibbent az ajtón, hátra hagyva engem aki zizegett, mint valami pálmafalevél.
Alig egy óra múlva arra hivatkoztam amit mindenki elfogadott, fáradságra. Elvégre 18 órát vezettem azért hogy eme nagy eljegyzési partin részt vegyek. Csendesen elbúcsúzkodtam, a párt megöleltem, ahogy Csacsi keze lejjebb csúszott a fenekem felé megborzongtam. Te jó ég! Mit csinál ez a pasi velem?
A szobám nem volt túl messze a többiekétől, de mégis csak elszigetelődött és egy szinttel feljebb volt mint másoké. A késői foglalás miatt van, mondta Tündi a telefonba. Most hálát adtam érte. Becsuktam magam mögött az ajtót, mire hátulról egy erős kar ragadott meg és a hajamba túrt, az ismerős parfüm illata megint betöltötte az orrlyukaim, nyögve el akartam magamtól taszítani, mire nevetve megfogta a kezem.
– Miért tiltakozol annyira? – ujjai becsúsztak a szoknyám alá, aztán még a tangát is félre simítva egyenesen belém fúródott..összerándultam ahogy újra és újra megmozdította őket bennem .
-Nem kívánsz? – tekintetét az enyémbe fúrva újra megkérdezte. – Nem kívánsz.
– Ne csináld ezt.
-Te ne csináld. – Mintha erre vártam volna..a csókja szinte szétszabta a szám és úgy kapaszkodtam belé mintha tőle függne az életem. Nadrágja cipzárját lehúzva nem váratott magára. Belém fúródott olyan erővel, hogy az már szinte fáj, testem megfeszült egy pillanatra. Kellett nekem. Undorodtam magamtól és attól ,hogy ismét elgyengültem. Hogy egy szálloda szoba ajtajának támasztva üzekedek egy férfival, akinek egy szinttel lejjebb egy másik nővel kellene lenni. Beleharapott a nyakamba és vadul lerántotta a felsőm…hallottam ahogy a varrás megpattan, de már azzal se törődtem ,hogy milyen drága egy rongyot szab szét rajtam. Negyed órával később sápadtan meredtem rá.. remegtem még a felfokozottságtól de agyam tisztán kattogott.
– Ezt tényleg soha többé.
– Nyugi… kellesz nekem. Maradj itthon. Kérlek gondold végig.
– Alig 4 órája jegyezted el Tündit.
– Maradj itthon kérlek.- néztem a zöld szikrázó szemeket. Annyira akartam volna mondani ,hogy oké.. de Tündi boldog arca magamhoz térített… te jó ég.
– Dehogy maradok! Most menj el, megkaptad amiért jöttél. – megvártam míg becsukódik mögötte az ajtó aztán elbőgtem magam.
Ami nem megy
2013 április 11. | Szerző: Debra
Nem vagyok épp csúcsformában, ezt a barátaim is rendszeresen a fejemhez vágják, mert szeretnék ha végre kapcsolnék és csak úgy nem szaladgálnék céltalanul. Én meg most épp célokat nem akarok. Nehéz egyeztetni, persze ettől még semmi sem lehetetlen, próbálok a baráti elvárásoknak is megfelelni…:) nem megy ám annyira könnyen. Nos némi lopott csókolózás, némi lopott kis tapizás után olyan megfontolatlan dologra gondoltam, hogy mi a fennért ne oszthatnék ágyat, ha már nyált cseréltünk… nos… bevallom.. ebbe egyszerű szexhiány és némi alkoholos bódulat után vitt rá a ,,lélek”.. jópofákat mondott, meg olyan szépeket… bárgyún szépeket, amiknek amúgy szerintem nem fekszik meg egy értelmes nő se… a csókja alapvetően nem rossz… de az, ami aztán következett.. na nem tudom.. talán nagyobb fegyverre számítottam vagy valami vadra??? tőle? Alapvetően az volt a cél , hogy bugyiba bent legyen… és némi nyali fali, után már kb 20 perc után, úgy tettem minthogy ha… már elfáradtam abba , hogy úgy tegyek fantasztikus… és mert közben rájöttem, hogy nem a testi rész hiányzik az életemből… alig vártam, hogy elélvezzen… ahogy rám folyt teste nedve örömmel konstatáltam, hogy neki legalább megvolt ami kellett és elélvezett..megcsókolt és elégedett volt, még ha nem is kapott túl bravúros kiszolgálást.. és kijelentette, hogy ő ennél azért sokkalta többre képes .
Amúgy nem tudom miért, de ezt is elhiszem neki.. ha valaki szerelmes belé és tényleg ŐT kívánja, akkor valószínűleg nem olyanok a reakciói, mint nekem és valószínűleg valóban egy fantasztikus szex is kikerekedhetett volna abból, amiből én nem voltam képes kihozni semmit csak egy dugást valakivel aki nem érdekel…
Senki soha ne feküdjön le félrészegen egy pasival, akinek tetszik a lelke, de soha se gondolt arra, hogy valóban meg akarja kapni… kedvelem.. mint embert.. kell a lelkemnek az amiket mond.. és kb itt is a történet vége. Egész héten minden nap kaptam tőle az üzeneteket, amikben kedvesen és távolságtartóan érdeklődött hogylétem felől és igazából hálás vagyok neki azért, hogy próbál úgy tenni minthogyha…érdekelném.. bár minden nővel ugyanezt játssza el, csak most épp kellemetlen lehet neki a helyzet.. vagy nem tudom.. persze jól esik és kedves apró kis boldogságlöketei engem töltenek energiával , amire szükségem is van, de nem így kellett volna történnie… nem bántam meg, de nem tudom… valahogy annyira távoli tőlem az egész ember, hogy azt sem tudom, hogy eshettem abba a hibába, hogy keveredhettem össze annyira amennyire megtörtént… hat a barátaimnak igaza van.:D nem vagyok önmagam… de talán ez is egy lecke az életben, amit meg kellett tapasztaljak….vagy csak próbálom a ,,hibámat” megmagyarázni magamnak valahogy?
A kezdet
2013 március 24. | Szerző: Debra
Sziasztok:)
Újfajta éltet kezdtem, amolyan majd meglátjuk ki nevet a végén- t. Ennek az életnek a tapasztalatait szeretném megosztani veletek. Semmi szándékom másokat bántani, megbántani.. ha bárki önmagára ismer esetlegesen, akkor elnézést én a saját életemből merített karakterekről írok.. nem kitalált személyekről, hanem olyan dolgokról amikkel napról- napra szembesülök, 30 feletti szingli nőként. Igen, talán némi sarkítás lesz és a férfiakat talán kicsit kifigurázom, bár igyekezni fogok a lehető legtényszerűbben mesélni azokról a ,,találkozásokról” melyek alakítják látásmódom és életfelfogásom az utóbbi években.
Köszönöm ha olvassátok, ha hozzá szóltok, ha megosztjátok (már ha lehet) és ha elgondolkodtok azon vajon ti mit tennétek adott esetben a helyemben.:)
mert nincs mese
2013 május 11. | Szerző: Debra
Brúnó szó nélkül teljesíti a kérést amit két hüppögés között felé intézek.
– Jó, ott leszek estére, de szedd már össze magad és ne bőgj! – magához képest még némi együttérzést is vélek hallani a hangjában. Arra, hogy viszonylag zökkenőmentesen elmenjen a hét, kell valaki aki vigyáz rám és nem hagyja hogy két évtizednyi barátságokat romboljak szét némi kémiai vonzalom miatt. Csacsi annyit kért mosolyogjak, de egy jóképű férfi oldalán a mosoly sokkal hihetőbbé válik majd és hitelesebbé. Aztán ha eltelik az egy hét soha többé nem találkozok vele és ennyi.
A délelőtt java részét azzal töltöm, hogy szobám erkélyén szívom egyik cigit a másik után és néha elkerülve mindenkit , lelopódzom a hotel recepciójára kávéért. Este 9- re mikor a taxihoz sietek már kétszázhúsz a vérnyomásom és ha eret vágnának vér helyett kávé folyna a sebből.
11 kor végre megpillantom Brúnót, aki rám kacsint hozzá rohanok és bőgve vállába temetem arcom.
– Kislány, nagy marhaságokra veszel rá. – morog mogorván, aztán átölelve felnevet. – de látod itt vagyok, hagyd már abba ezt a cincogást mert falra megyek tőle. -állam alá nyúlva a szemeimbe néz. – Hercegnőm, ez már nem az a mese, tessék megnyugodni, lelazulni … nézz rám- parancsára rápislantok..- pörögsz mint állat, mennyit toltál le?
– Nem számoltam. – suttogom. Érzem ahogy a szívem zakatol, a bőr ég az arcomon. Megmondták az orvosok, hogy a dohányzást, kávézást felejtsem el és éljek kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb életet különben nem érem meg az 50- et. Persze jókat viccelődtem vele, ha épp úgy alakult a helyzet, de most talán másodszor éreztem, mennyire igaza van az orvosoknak. Nincs mese, nem vagyok egészséges. A szívem nem bírja a terhelést, nem erre a világra született, a szervezetem fiatalabb koromban is hamar jelezte a kimerültséget, a fáradságot. Sokkal előbb el is fáradtam , mint kortársaim, ahogy idősebb lettem ez az állapot folyamatosan feltűnőbbé vált. Sok pipereholmim között mindig ott virított a kis fiola, a szívgyógyszerem.
– Bevetted a piruláid? – nem emlékszem. – Olyan ideges voltam, hogy nem tudom vettem e be, úgyhogy nem mertem hátha duplázok attól épp úgy kórházba kerülhetek mint egy rosszulléttől.
– Mi lenne ha egyetlen egyszer nem keverednél bele marhaságokba, hogy aztán én húzzalak ki onnan?
– Sajnálom. – mielőtt elbőgtem volna magam rám villantja legszebb mosolyát.
– Nos aranyom, csak fogod. Sajnálni csak eztán fogod. Erre a hétre barátnőmmé avanzsálódtál, márpedig az annak se túl kényelmes aki valódi, hát még az olyan ál barátnőnek mint neked.
Nagy szívás lesz. Vontam le a konzekvenciát, de ugyan mennyi eséllyel indulnék neki nélküle a hétnek? Semekkorával. Nem akarok még egy kínkeserves botrányt amiben én lennék ismételten a főszereplő, egyszerűbb szép csendesen meglapulni valaki mellett, akiről tudom, hogy kihúz a bajból…Így aztán nincs mese…rámosolygok, vissza mosolyog. Szeretem ezt az embert mint barátot, testvért és megmentőt..