Nyögve nyelős
2013 május 17. | Szerző: Debra
Mindenkinek feltűnik a feszültség Brúnó és Csacsi között, de mindenki úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Alapvetően egy egész kellemes este veszi kezdetét. A csajok imádják a barátomat, aki valljuk be sziporkázik. Ha nem ismerném bizonyára belé szeretnék, de ismerve őt kapcsolatunk aligha lenne hosszú életű. Amilyen hihetetlen jó és kitartó segítőkész barát, annál rettenetesebb és pocsékabb társ. Mintha az, hogy az érzelmeit kimutassa egyenesen a természetébe ütközne. Szeretem mintha a testvérem volna, mert rengeteg marhaságot csináltunk már együtt és rengeteg kellemetlen szituációba teljes mellszéllel állt mögém, annak ellenére hogy fájdalmasan őszintén a szemembe mondta a hibáim és minden kis tévedésem az orrom alá dörgölte. Tündi izgatottan kacsintott rám.
– Talán az esküvőnk után ti lesztek a következők akik esküsznek. – félre nyelem a bort, amibe épp bele kortyolok.
– Hát édesem abban igencsak kételkedem. Én is és Brúnó is szabad szellemű kapcsolatra vágyunk, amibe a házasság intézménye nem igazán fér bele, na meg nem is ismerjük még annyira egymást.
-Hát pedig elég össze szokott csapatnak tűntök.Kicsit meg is nyugodtam. Csabi annyiszor emlegetett téged, dicsért meg felmagasztalt, de látom semmi okom féltékenykedni, hisz neked is itt van ez a jó pasi, aki imád téged és látom mennyire szereted te is őt.
Magamban elküldöm valami meleg éghajlatra. Csak ennek a hétnek legyen vége és az életbe nem fogok egy asztalhoz ülni vele.
– Hát igen. 🙂 Nekem tényleg egy fantasztikus pasi jutott. Nem tudom minek is köszönhetem ezt a nagy mázlit, de minden nap hálát adok érte. – az enyhe gúnyt nem tudtam kiszűrni a szavak közül mire Brúnó úgy bokán rúgott, hogy megemelkedett az asztal ahogy a térdemmel megrúgtam. Nevethetnékem támadt. Valami giccses szar filmbe illett az egész jelenet, hogy ott ülünk négyen egymással szemközt, Csabi tekintetét azt se tudtam hogy kerüljem, Brúnó meg úgy csüngött rajtam mint a hős szerelmesek.. akik felszarvazva is szexik és imádni valók….
mert nincs mese
2013 május 11. | Szerző: Debra
Brúnó szó nélkül teljesíti a kérést amit két hüppögés között felé intézek.
– Jó, ott leszek estére, de szedd már össze magad és ne bőgj! – magához képest még némi együttérzést is vélek hallani a hangjában. Arra, hogy viszonylag zökkenőmentesen elmenjen a hét, kell valaki aki vigyáz rám és nem hagyja hogy két évtizednyi barátságokat romboljak szét némi kémiai vonzalom miatt. Csacsi annyit kért mosolyogjak, de egy jóképű férfi oldalán a mosoly sokkal hihetőbbé válik majd és hitelesebbé. Aztán ha eltelik az egy hét soha többé nem találkozok vele és ennyi.
A délelőtt java részét azzal töltöm, hogy szobám erkélyén szívom egyik cigit a másik után és néha elkerülve mindenkit , lelopódzom a hotel recepciójára kávéért. Este 9- re mikor a taxihoz sietek már kétszázhúsz a vérnyomásom és ha eret vágnának vér helyett kávé folyna a sebből.
11 kor végre megpillantom Brúnót, aki rám kacsint hozzá rohanok és bőgve vállába temetem arcom.
– Kislány, nagy marhaságokra veszel rá. – morog mogorván, aztán átölelve felnevet. – de látod itt vagyok, hagyd már abba ezt a cincogást mert falra megyek tőle. -állam alá nyúlva a szemeimbe néz. – Hercegnőm, ez már nem az a mese, tessék megnyugodni, lelazulni … nézz rám- parancsára rápislantok..- pörögsz mint állat, mennyit toltál le?
– Nem számoltam. – suttogom. Érzem ahogy a szívem zakatol, a bőr ég az arcomon. Megmondták az orvosok, hogy a dohányzást, kávézást felejtsem el és éljek kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb életet különben nem érem meg az 50- et. Persze jókat viccelődtem vele, ha épp úgy alakult a helyzet, de most talán másodszor éreztem, mennyire igaza van az orvosoknak. Nincs mese, nem vagyok egészséges. A szívem nem bírja a terhelést, nem erre a világra született, a szervezetem fiatalabb koromban is hamar jelezte a kimerültséget, a fáradságot. Sokkal előbb el is fáradtam , mint kortársaim, ahogy idősebb lettem ez az állapot folyamatosan feltűnőbbé vált. Sok pipereholmim között mindig ott virított a kis fiola, a szívgyógyszerem.
– Bevetted a piruláid? – nem emlékszem. – Olyan ideges voltam, hogy nem tudom vettem e be, úgyhogy nem mertem hátha duplázok attól épp úgy kórházba kerülhetek mint egy rosszulléttől.
– Mi lenne ha egyetlen egyszer nem keverednél bele marhaságokba, hogy aztán én húzzalak ki onnan?
– Sajnálom. – mielőtt elbőgtem volna magam rám villantja legszebb mosolyát.
– Nos aranyom, csak fogod. Sajnálni csak eztán fogod. Erre a hétre barátnőmmé avanzsálódtál, márpedig az annak se túl kényelmes aki valódi, hát még az olyan ál barátnőnek mint neked.
Nagy szívás lesz. Vontam le a konzekvenciát, de ugyan mennyi eséllyel indulnék neki nélküle a hétnek? Semekkorával. Nem akarok még egy kínkeserves botrányt amiben én lennék ismételten a főszereplő, egyszerűbb szép csendesen meglapulni valaki mellett, akiről tudom, hogy kihúz a bajból…Így aztán nincs mese…rámosolygok, vissza mosolyog. Szeretem ezt az embert mint barátot, testvért és megmentőt..
mosolyogj
2013 május 4. | Szerző: Debra
Reggel bőgéstől felpuffadt szemmel méregetem magam a tükörbe. ,, Fantasztikusan” nézel ki édesem, konstatálom a látványt. Gyerekeket rémisztgetni már lehet velem. Elvileg együtt reggelizne a banda, de arra hivatkozva, hogy pár telót el kell rendeznem maradok a szobámba. Hazudni nem hazudok érdeklődöm a repülőjegyem korábbi felhasználhatósága felől és rájövök az este elég messze van viszont közelebb, mint a gyenge egy hét múlva. Lassan kortyolgatom a kávét, az erkélyre vánszorogva rágyújtok. Én többet ide biztos nem jövök. Tündit nem akarom becsapni. Lehet nem vagyunk ezer éves barátnők, de ha valaki hát azt tudom milyen becsapva lenni. Haragszom. Magamra. Utálom is önmagam. Ha ügyesen rendezem az előttem lévő délelőttöt és délutánt akkor este úgy eltűnök, mint a kámfor és soha az életbe nem fogok vele össze futni még egyszer. A tervek jók. Kopogás hallatszik az ajtó felől. Unottan hátra szólok.
– Gyere. – Gondolataim ide – oda cikáznak ahogy Csabi bedugja fejét az ajtón. Szívem szerint lazán behúznék neki egyet. Nem teszem, hátat fordítok neki, letüdőzök egy slukkot a cigimből és a kávémba kortyolok.
– Mit akarsz?
– Gondoltam megnézlek, azt mondják fáj a fejed. – közelebb jön.. utálom, figyelmeztetem magam és érzem ahogy az ideg végig szalad bennem.
– Láttál, már el is mehetsz.
– Beszéljük meg a dolgokat. – ajánlja óvatosan, mire gúnyosan felnevetek.
– Ne aggódj, senki semmit nem tud meg tőlem úgy fogok hallgatni, mint a sír csak ne kelljen még koszorúslány ruhát is vennem az esküvőtökön. – megfogja a vállam elhúzódok tőle. – Ne csináljuk ezt. – nem nézek rá. Nem akarom látni az arcát.
– A repülő jegyem átírattam mára. Neked is jobb lesz, nekem is. Ezt pedig ami történt felejtsük el.
– Miért kellene elfelejteni? Szeretsz, ez a nagy büdös helyzet. El akarod a kemény csajt játszani, de kiestél a szerepedből és most menekülőre fognád. Ugyanez volt a helyzet mikor kiköltöztél is. Meg se próbáltál harcolni, hanem csak feladtad és kivonultál mert eldöntötted, hogy úgy a jó! Arra soha nem gondolsz, hogy más esetleg nem úgy gondolkodik ahogy te? – hangja haragos volt, de még mindig nem néztem rá. Elég volt, nem akartam mást csak eltűnni innen, messze és nem is gondolni arra ami történt.
– Ne haragudj, hogy ezt mondom, de talán ez azért kemény annak a szájából, aki épp a menyasszonyát csalta meg. Egyáltalán mit szeretnél? Szeretőt a leendő feleséged mellé? Végig gondoltad te már? Esetleg most karon ragadsz és az eljegyzési buli után fél nappal bejelented, hogy tegnap este velem kufircoltál és most már nincs kedved mégse vőlegénynek lenni? Hm? – rá néztem, de az arckifejezéséből semmit se tudtam kiolvasni. Nézett, de közben mintha nem is velem lenne. Felsóhajtott és megfogta a vállam.
– Maradj pár napot és hidd el nem lesz gond. Most az egyszer ne menekülj el azelőtt, hogy tudnád mi a helyzet. Ígérem ha már mindent tudsz és vissza akarsz menni, magam kísérlek ki a repülőtérre.
– Mindenképpen vissza megyek. Hiszed nem hiszed nekem már ott van az életem. Semmi sem köt ide. Semmi az égadta világon és jobb ha ezt tudod mielőtt bármit is csinálsz. Én nem maradok itthon mert már nem ez az otthonom. – megölelt, hagytam keze lecsúszott a derekamra és szájával a számat kereste. Hagytam, hogy megcsókoljon ugyanaz a vágy töltötte el a testem ami este, de az agyam tiszta maradt. Talán annak is köszönhettem, hogy nem ittam semmi alkoholt, minden esetre eltoltam magamtól.
– Köztünk semmi sem történhet. – Bele néztem a szemeibe. Határozottan, amennyire csak bírtam és megismételtem. – Semmi. Felfogtad. – bólintott, rám kacsintott és elmosolyodott.
– Bármi történik , te csak mosolyogj! -súgta a fülembe, megpaskolta a fenekem és kisietett a szobából…
Mosolyogj. Elhúztam a szám… miről beszél ez az ember? Valóban az a cél, hogy kikészítsen?
Ah nem mozi ez …
2013 április 13. | Szerző: Debra
Lassan józanodom… napról napra tisztábbak a gondolataim… megy ez, mint a karika csapás.. pár üzit elrendezek… leteszem a telefont a kőre és becsukom magam mögött az ajtót… hallom még ahogy a kövön odább csúszik ahogy az üzenet érkezik, de a kulcscsomómon lógó kis gyűrűk összekoccanása elnyomja az ajtón alig kiszűrődő zajt. Még egy biztos becsuktam lökés az ajtónak majd megfordulok és rámosolygok a többiekre.. :
– Na gyerekek itt fogunk ,,csövezni” a lépcsőházba vagy kicsit kimozdulunk? – Bruno belém karol, kedvesen elhúz az ajtó mellől és színpadias meghajlással fenekemre csap…
– Hercegnőm? – ujjai ráfonódnak csuklómra és kiránt a hűvös városi reggelbe.. köd és nyálkás levegő üli meg a tüdőm pár másodperc alatt… nem szeretem de már az a furcsa ha nem ez az esős ,,kötőszövet” veszi körül a bőröm. Bruno fürkésző tekintete minduntalan arcomat pásztázza, zavartan rá kacsintok mire a fényképezőgép már villan is.. nevetve lököm meg vállát, nem kímél.. vissza üt.. ütök újra erősebben.. ő rá kontráz… a következő ütésem már fájna.. így inkább el se engedem öklöm, hanem kezem magamhoz szorítva rámorranok..
-Melyik kávézóhoz megyünk?
-Wilson jó lesz nem? – bólintok, a következő utca elején beérnek a többiek is bennünket.. Bruno hol itt, hol ott kattogtat így végre magamba fordulhatok.. Látom arcát.. érzem a parfüm illatát.. érzem a kezét és látom a szeme csillogását.. és érzem újra érzem a testét.. borzongva összébb húzom a kabátot magamon…
– Olyan hideg ez a város, hogy az emberbe még a gondolat is bele fagy..- mormogom félhangosan. Bruno vakuja megvillan az orrom előtt.
-Erre a képre kíváncsi leszek, ebben nagyon ott vagy.. – súgja arcomba.. szája az enyémet súrolja szinte annyira közel hajol…
– Hol ott? – kérdezem és felhúzom szemöldököm is, hogy érezze jobb ha válaszol különben egész nap nyűgös és hisztis leszek, amit ő bizony nagyon utál..
– Hát nem itt.. bámulsz kifele a fejedből és látszik, hogy valaki ,,mást” figyelsz… ijesztően szép voltál ..remélem elkaptam a pillanatod.
– Hideg van..
– Nem a hidegtől rándultál te össze.. pajzán kacsintással kimászik arcomból és hátat fordít nekem jelezve, nem nyit meddő vitát velem semmi témát illetően… – nem jössz be? – fáradtan elmosolyodom.
-Dehogy nem. – kávét rendelünk, itt majdnem olyan feketét kapunk mint otthon.. ez azért melegíti lelkem. Utolsó otthoni utamról magammal hozott ,,emlékeim” megfakulnak idővel, csak addig kell kibírni… nem hiába költöztem ki annak idején jó két éve.. tudtam, hogy nincs senki és semmi ami miatt maradnék.. túl egy elcseszett kapcsolaton, egy undorító szakításon néhány szenvedélyes pár éjszakás kapcsolaton kívül..semmi. A szüleim és a testvéreim jól boldogultak nélkülem is.. szóval itt létem nem zavarhatja meg egy fél éjszakás mifene…
Ami nem megy
2013 április 11. | Szerző: Debra
Nem vagyok épp csúcsformában, ezt a barátaim is rendszeresen a fejemhez vágják, mert szeretnék ha végre kapcsolnék és csak úgy nem szaladgálnék céltalanul. Én meg most épp célokat nem akarok. Nehéz egyeztetni, persze ettől még semmi sem lehetetlen, próbálok a baráti elvárásoknak is megfelelni…:) nem megy ám annyira könnyen. Nos némi lopott csókolózás, némi lopott kis tapizás után olyan megfontolatlan dologra gondoltam, hogy mi a fennért ne oszthatnék ágyat, ha már nyált cseréltünk… nos… bevallom.. ebbe egyszerű szexhiány és némi alkoholos bódulat után vitt rá a ,,lélek”.. jópofákat mondott, meg olyan szépeket… bárgyún szépeket, amiknek amúgy szerintem nem fekszik meg egy értelmes nő se… a csókja alapvetően nem rossz… de az, ami aztán következett.. na nem tudom.. talán nagyobb fegyverre számítottam vagy valami vadra??? tőle? Alapvetően az volt a cél , hogy bugyiba bent legyen… és némi nyali fali, után már kb 20 perc után, úgy tettem minthogy ha… már elfáradtam abba , hogy úgy tegyek fantasztikus… és mert közben rájöttem, hogy nem a testi rész hiányzik az életemből… alig vártam, hogy elélvezzen… ahogy rám folyt teste nedve örömmel konstatáltam, hogy neki legalább megvolt ami kellett és elélvezett..megcsókolt és elégedett volt, még ha nem is kapott túl bravúros kiszolgálást.. és kijelentette, hogy ő ennél azért sokkalta többre képes .
Amúgy nem tudom miért, de ezt is elhiszem neki.. ha valaki szerelmes belé és tényleg ŐT kívánja, akkor valószínűleg nem olyanok a reakciói, mint nekem és valószínűleg valóban egy fantasztikus szex is kikerekedhetett volna abból, amiből én nem voltam képes kihozni semmit csak egy dugást valakivel aki nem érdekel…
Senki soha ne feküdjön le félrészegen egy pasival, akinek tetszik a lelke, de soha se gondolt arra, hogy valóban meg akarja kapni… kedvelem.. mint embert.. kell a lelkemnek az amiket mond.. és kb itt is a történet vége. Egész héten minden nap kaptam tőle az üzeneteket, amikben kedvesen és távolságtartóan érdeklődött hogylétem felől és igazából hálás vagyok neki azért, hogy próbál úgy tenni minthogyha…érdekelném.. bár minden nővel ugyanezt játssza el, csak most épp kellemetlen lehet neki a helyzet.. vagy nem tudom.. persze jól esik és kedves apró kis boldogságlöketei engem töltenek energiával , amire szükségem is van, de nem így kellett volna történnie… nem bántam meg, de nem tudom… valahogy annyira távoli tőlem az egész ember, hogy azt sem tudom, hogy eshettem abba a hibába, hogy keveredhettem össze annyira amennyire megtörtént… hat a barátaimnak igaza van.:D nem vagyok önmagam… de talán ez is egy lecke az életben, amit meg kellett tapasztaljak….vagy csak próbálom a ,,hibámat” megmagyarázni magamnak valahogy?
Én és az életem
2013 március 31. | Szerző: Debra
Arról, hogy a nagy őt keressem, lássam férfiban már rég lemondtam. Egyszerűen mert úgy vagyok kódolva, hogy magányra ítélem saját magam, vagy valami alárendelt szerepbe kényszerítem magam egy- egy kapcsolatban hosszabb- rövidebb távon. Meguntam az ilyen szerepet. Viszont képtelen vagyok másmilyen lenni, ezért aztán azt kell mondanom, el kell fogadnom nekem nem a társas élet adja meg a beteljesülést. Hanem valami magammal folytatott vegetatív kapcsolat. Ez a legtöbb amit magamból kihozhatok. Nem látom vonzó nőnek magam. Nem érzem annak magam. Még úgy sem, hogy valójában tudom jó néhány férfi valóban vonzónak lát. Ez néha meg is lep. De önmagammal nem vagyok megelégedve.:(
ilyenek vagyunk
2013 május 29. | Szerző: Debra
Igen, ilyenek vagyunk… a hét eltelte után haza megyünk nagy ,,szerelmespárként” Brúnóval aki aztán már a repülőn felhívja figyelmem még egy hasonló színjátékot nem hajlandó még értem se eljátszani. Megértem. Megígérem és tényleg határozottan azon vagyok, hogy ez az egész a múlttá váljon. Hajat vágatok, festetek telefonszámokat törlök, elvágom magam a múltamtól csak a szűk rokoni kör tudja az új telefonszámom is. Titkosítottan veszem, nincs szükség kéretlen hívásokra. Lélekmelengető vallomásokra. Rideg vörösre festetem a hajam és levágatom. Személyiségemből is eltűnik valami a hajam hosszával együtt. Álarcot öltök, mosolygósat és viccelődőset. Senki se kerül a közelembe, ahhoz az emberhez aki én vagyok. Ez a fogadalom aztán átveszi az életem felett az irányítást. Barátokat szerzek újakat. Brúnó és páran maradnak, sőt addig merészkedem hogy Brúnóval néha nagyon ritkán még meg is osztom a gondolataim. Csakhogy ez már nem olyan, ő is érzi. Lassan szikkad ki belőlem a régi személyiségem. Eltelik egy év és én már azt se tudom milyen voltam…
Anya haza hív, mert ahogy ő mondja komoly dologban kell döntenie a családnak. Passz, hogy mikor voltunk mi igazán család, de megígérem érzekésem. Miközben a jegyet rendezem eszembe ötlik hátha Brúnó is szívesen kiruccanna velem. Második csengésre felveszi a telefont.
– Szia kislány mi zu veled? Ezer éve nem beszéltünk.
– Haza kell ugornom valami családi banzájra, nem akarsz eljönni velem? Nyugiba ismerkedhetnél a kis hazámmal.- érzem a tétovázását, nem lep meg, de tudom hogy pontosan tudja, egy éve nem voltam otthon.
– Biztos vagy benne? Nagyon rég nem voltál otthon, talán valami komoly dologról van szó és te meg haza állítanál egy idegen pasival.
– Nem vagy idegen. Na rendeljem a repülőjegyet?
Végül megegyezünk, jön és kész.
Két hónapja nem találkoztunk így mikor a reptéren össze találkozunk csodálkozva mér végig.
– Hú te nő… egészen megváltoztál. Mondták már hogy eszméletlen jól nézel ki? – elmosolyodom és rákacsintok.
– Te is remekül mutatsz, csak tőled ezt már megszoktam. – elneveti magát, tekintete az enyémbe fúródik bele túr hajamba és csuklója köré csavarja, fejem hátra húzza nyakamhoz hajol és belecsókol a vállgödrömbe.
– Dög vagy! – össze nevetünk.
A gép felemelkedik majd alig két órával később Pesten leszáll.