viszontlátás

2013 július 6. | Szerző: Debra |

Későn este szállunk le mire átverekedjük magunkat a poggyászvizsgálaton egyszerűbbnek tűnik ha valami motelt keresünk. Brúnó szomjas én éhes vagyok, beülünk egy étterembe és nevetgélve témázunk minden féléről, ami az utóbbi pár hónapban történt velünk.  Gratulál az előléptetésemhez én pedig a friss kapcsolatához, ami állítása szerint valószínűleg véget is ér mire visszamegy Londonba. Valahol a tudatom legmélyén megszólal egy hang, hogy illenék bűntudatomnak lenni, de mégsem érzem. Amolyan illendőségi kört futunk le mikor felnyögök, hogy:
– Jaj miért nem mondtad. – ő pedig nevet.
– Ismersz, megvolt szép volt, mese volt. – nézem. Tekintet az enyémbe fúródik újra és újra érzem, hogy akar kérdezni csak nem döntötte el mikor teszi én pedig nem könnyítem a helyzetét.
– Van valakid? Igen el vagy tűnve mostanában. – felnevetek.
– Elő léptettek. Napi 13 órát melóztam érte és otthon még párat. Add össze, vonj ki belőle. Sokszor még enni is elfelejtek, nem fér bele az életembe pillanatnyilag semmilyen kapcsolat, még a szexkapcsolat se. – felvonja a szemöldökét.
– Majd itt most rá érsz pár napig kiélni a vágyaid. – össze nevetünk. Beleharapok a hamburgerbe.
– Na persze. – Nézi ahogy eszek majd int a pincérnek, rendel egy üveg vörösbort és egy salátát magának, vigyorom látva felháborodik.
– Veled ellentétben én nem ehetek meg akármit. A testépítés nem engedi hogy éjszaka össze vissza zabáljak olyan zsíros falatokat mint amit te tömsz magadba. Amúgy tudod egyáltalán mennyire egészségtelen.
– Igen. Azért eszem. – nevetek.
– Rendben vagy amúgy?
– A szívem kérdezed? – bólint. – Felhúzom a vállam. – A gyógyszert szedem rá, a bulik most egy ideje elmaradtak melóztam ezerrel nem értem rá, hogy foglalkozzam vele, de mivel nem voltam gyakran rosszul így gondolom jól vagyok. Majd kiderül meddig leszünk, lehet beiktatok egy orvoslátogatást is.
– Csabi nem jelentkezett? – a kérdéstől viszont az emlegetett szervem hirtelen elfelejtett dobbanni.
– Merészen bele a közepébe? – kihívóan felvontam szemöldököm, ő meg viszonozta a mozdulatot. -Őszinte leszek, nem tudom. Nem beszéltem senkivel az elmúlt egy évben és ezt továbbra is tartani akarom. A telefonszámom kicseréltem, nagyobb kéróba költöztem így a vezetékes telefon is változott a régi helyen nem adtam elérhetőséget és csak a legszűkebb családtagjaim tudják az új számokat.
– Jól elvágtad magad az itteniektől, biztos jól tetted? – elgondolkodtam egy másodpercig. Szép gyermekkorom volt és jó barátságaim. Én tettem mindent tönkre azzal a pár estével.
– Valamilyen szempontból igen. Amúgy azért azt nem mondanám, hogy eleinte nem hiányoztak a régi beszélgetések csacsogások, de tényleg nagyon lefoglalt a meló is úgyhogy egy idő után már nem volt vészes, mostanra meg már ez a természetes.
A pincér bort önt a poharamba aztán Brúnóéba, megvárjuk míg az asztal közepére teszi az üveget és elmegy az asztaltól.