ilyenek vagyunk

2013 május 29. | Szerző: Debra |

Igen, ilyenek vagyunk… a hét eltelte után haza megyünk nagy ,,szerelmespárként” Brúnóval aki aztán már a repülőn felhívja figyelmem még egy hasonló színjátékot nem hajlandó még értem se eljátszani. Megértem. Megígérem és tényleg határozottan azon vagyok, hogy ez az egész a múlttá váljon. Hajat vágatok, festetek telefonszámokat törlök, elvágom magam a múltamtól csak a szűk rokoni kör tudja az új telefonszámom is. Titkosítottan veszem, nincs szükség kéretlen hívásokra. Lélekmelengető vallomásokra. Rideg vörösre festetem a hajam és levágatom. Személyiségemből is eltűnik valami a hajam hosszával együtt. Álarcot öltök, mosolygósat és viccelődőset. Senki se kerül a közelembe, ahhoz az emberhez aki én vagyok. Ez a fogadalom aztán átveszi az életem felett az irányítást. Barátokat szerzek újakat. Brúnó és páran maradnak, sőt addig merészkedem hogy Brúnóval néha nagyon ritkán még meg is osztom a gondolataim. Csakhogy ez már nem olyan, ő is érzi. Lassan szikkad ki belőlem a régi személyiségem. Eltelik egy év és én már azt se tudom milyen voltam…
Anya haza hív, mert ahogy ő mondja komoly dologban kell döntenie a családnak. Passz, hogy mikor voltunk mi igazán család, de megígérem érzekésem.  Miközben a jegyet rendezem eszembe ötlik hátha Brúnó is szívesen kiruccanna velem.  Második csengésre felveszi a telefont.
– Szia kislány mi zu veled? Ezer éve nem beszéltünk.
– Haza kell ugornom valami családi banzájra, nem akarsz eljönni velem? Nyugiba ismerkedhetnél a kis hazámmal.- érzem a tétovázását, nem lep meg, de tudom hogy pontosan tudja, egy éve nem voltam otthon.
– Biztos vagy benne? Nagyon rég nem voltál otthon, talán valami komoly dologról van szó és te meg haza állítanál egy idegen pasival.
– Nem vagy idegen. Na rendeljem a repülőjegyet?
Végül megegyezünk, jön és kész.
Két hónapja nem találkoztunk így mikor a reptéren össze találkozunk csodálkozva mér végig.
– Hú te nő… egészen megváltoztál. Mondták már hogy eszméletlen jól nézel ki? – elmosolyodom és rákacsintok.
– Te is remekül mutatsz, csak tőled ezt már megszoktam. – elneveti magát, tekintete az enyémbe fúródik bele túr hajamba és csuklója köré csavarja, fejem hátra húzza nyakamhoz hajol és belecsókol a vállgödrömbe.
– Dög vagy! – össze nevetünk.
A gép felemelkedik majd alig két órával később Pesten leszáll.