Nyögve nyelős
2013 május 17. | Szerző: Debra
Mindenkinek feltűnik a feszültség Brúnó és Csacsi között, de mindenki úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Alapvetően egy egész kellemes este veszi kezdetét. A csajok imádják a barátomat, aki valljuk be sziporkázik. Ha nem ismerném bizonyára belé szeretnék, de ismerve őt kapcsolatunk aligha lenne hosszú életű. Amilyen hihetetlen jó és kitartó segítőkész barát, annál rettenetesebb és pocsékabb társ. Mintha az, hogy az érzelmeit kimutassa egyenesen a természetébe ütközne. Szeretem mintha a testvérem volna, mert rengeteg marhaságot csináltunk már együtt és rengeteg kellemetlen szituációba teljes mellszéllel állt mögém, annak ellenére hogy fájdalmasan őszintén a szemembe mondta a hibáim és minden kis tévedésem az orrom alá dörgölte. Tündi izgatottan kacsintott rám.
– Talán az esküvőnk után ti lesztek a következők akik esküsznek. – félre nyelem a bort, amibe épp bele kortyolok.
– Hát édesem abban igencsak kételkedem. Én is és Brúnó is szabad szellemű kapcsolatra vágyunk, amibe a házasság intézménye nem igazán fér bele, na meg nem is ismerjük még annyira egymást.
-Hát pedig elég össze szokott csapatnak tűntök.Kicsit meg is nyugodtam. Csabi annyiszor emlegetett téged, dicsért meg felmagasztalt, de látom semmi okom féltékenykedni, hisz neked is itt van ez a jó pasi, aki imád téged és látom mennyire szereted te is őt.
Magamban elküldöm valami meleg éghajlatra. Csak ennek a hétnek legyen vége és az életbe nem fogok egy asztalhoz ülni vele.
– Hát igen. 🙂 Nekem tényleg egy fantasztikus pasi jutott. Nem tudom minek is köszönhetem ezt a nagy mázlit, de minden nap hálát adok érte. – az enyhe gúnyt nem tudtam kiszűrni a szavak közül mire Brúnó úgy bokán rúgott, hogy megemelkedett az asztal ahogy a térdemmel megrúgtam. Nevethetnékem támadt. Valami giccses szar filmbe illett az egész jelenet, hogy ott ülünk négyen egymással szemközt, Csabi tekintetét azt se tudtam hogy kerüljem, Brúnó meg úgy csüngött rajtam mint a hős szerelmesek.. akik felszarvazva is szexik és imádni valók….
mert nincs mese
2013 május 11. | Szerző: Debra
Brúnó szó nélkül teljesíti a kérést amit két hüppögés között felé intézek.
– Jó, ott leszek estére, de szedd már össze magad és ne bőgj! – magához képest még némi együttérzést is vélek hallani a hangjában. Arra, hogy viszonylag zökkenőmentesen elmenjen a hét, kell valaki aki vigyáz rám és nem hagyja hogy két évtizednyi barátságokat romboljak szét némi kémiai vonzalom miatt. Csacsi annyit kért mosolyogjak, de egy jóképű férfi oldalán a mosoly sokkal hihetőbbé válik majd és hitelesebbé. Aztán ha eltelik az egy hét soha többé nem találkozok vele és ennyi.
A délelőtt java részét azzal töltöm, hogy szobám erkélyén szívom egyik cigit a másik után és néha elkerülve mindenkit , lelopódzom a hotel recepciójára kávéért. Este 9- re mikor a taxihoz sietek már kétszázhúsz a vérnyomásom és ha eret vágnának vér helyett kávé folyna a sebből.
11 kor végre megpillantom Brúnót, aki rám kacsint hozzá rohanok és bőgve vállába temetem arcom.
– Kislány, nagy marhaságokra veszel rá. – morog mogorván, aztán átölelve felnevet. – de látod itt vagyok, hagyd már abba ezt a cincogást mert falra megyek tőle. -állam alá nyúlva a szemeimbe néz. – Hercegnőm, ez már nem az a mese, tessék megnyugodni, lelazulni … nézz rám- parancsára rápislantok..- pörögsz mint állat, mennyit toltál le?
– Nem számoltam. – suttogom. Érzem ahogy a szívem zakatol, a bőr ég az arcomon. Megmondták az orvosok, hogy a dohányzást, kávézást felejtsem el és éljek kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb életet különben nem érem meg az 50- et. Persze jókat viccelődtem vele, ha épp úgy alakult a helyzet, de most talán másodszor éreztem, mennyire igaza van az orvosoknak. Nincs mese, nem vagyok egészséges. A szívem nem bírja a terhelést, nem erre a világra született, a szervezetem fiatalabb koromban is hamar jelezte a kimerültséget, a fáradságot. Sokkal előbb el is fáradtam , mint kortársaim, ahogy idősebb lettem ez az állapot folyamatosan feltűnőbbé vált. Sok pipereholmim között mindig ott virított a kis fiola, a szívgyógyszerem.
– Bevetted a piruláid? – nem emlékszem. – Olyan ideges voltam, hogy nem tudom vettem e be, úgyhogy nem mertem hátha duplázok attól épp úgy kórházba kerülhetek mint egy rosszulléttől.
– Mi lenne ha egyetlen egyszer nem keverednél bele marhaságokba, hogy aztán én húzzalak ki onnan?
– Sajnálom. – mielőtt elbőgtem volna magam rám villantja legszebb mosolyát.
– Nos aranyom, csak fogod. Sajnálni csak eztán fogod. Erre a hétre barátnőmmé avanzsálódtál, márpedig az annak se túl kényelmes aki valódi, hát még az olyan ál barátnőnek mint neked.
Nagy szívás lesz. Vontam le a konzekvenciát, de ugyan mennyi eséllyel indulnék neki nélküle a hétnek? Semekkorával. Nem akarok még egy kínkeserves botrányt amiben én lennék ismételten a főszereplő, egyszerűbb szép csendesen meglapulni valaki mellett, akiről tudom, hogy kihúz a bajból…Így aztán nincs mese…rámosolygok, vissza mosolyog. Szeretem ezt az embert mint barátot, testvért és megmentőt..
mosolyogj
2013 május 4. | Szerző: Debra
Reggel bőgéstől felpuffadt szemmel méregetem magam a tükörbe. ,, Fantasztikusan” nézel ki édesem, konstatálom a látványt. Gyerekeket rémisztgetni már lehet velem. Elvileg együtt reggelizne a banda, de arra hivatkozva, hogy pár telót el kell rendeznem maradok a szobámba. Hazudni nem hazudok érdeklődöm a repülőjegyem korábbi felhasználhatósága felől és rájövök az este elég messze van viszont közelebb, mint a gyenge egy hét múlva. Lassan kortyolgatom a kávét, az erkélyre vánszorogva rágyújtok. Én többet ide biztos nem jövök. Tündit nem akarom becsapni. Lehet nem vagyunk ezer éves barátnők, de ha valaki hát azt tudom milyen becsapva lenni. Haragszom. Magamra. Utálom is önmagam. Ha ügyesen rendezem az előttem lévő délelőttöt és délutánt akkor este úgy eltűnök, mint a kámfor és soha az életbe nem fogok vele össze futni még egyszer. A tervek jók. Kopogás hallatszik az ajtó felől. Unottan hátra szólok.
– Gyere. – Gondolataim ide – oda cikáznak ahogy Csabi bedugja fejét az ajtón. Szívem szerint lazán behúznék neki egyet. Nem teszem, hátat fordítok neki, letüdőzök egy slukkot a cigimből és a kávémba kortyolok.
– Mit akarsz?
– Gondoltam megnézlek, azt mondják fáj a fejed. – közelebb jön.. utálom, figyelmeztetem magam és érzem ahogy az ideg végig szalad bennem.
– Láttál, már el is mehetsz.
– Beszéljük meg a dolgokat. – ajánlja óvatosan, mire gúnyosan felnevetek.
– Ne aggódj, senki semmit nem tud meg tőlem úgy fogok hallgatni, mint a sír csak ne kelljen még koszorúslány ruhát is vennem az esküvőtökön. – megfogja a vállam elhúzódok tőle. – Ne csináljuk ezt. – nem nézek rá. Nem akarom látni az arcát.
– A repülő jegyem átírattam mára. Neked is jobb lesz, nekem is. Ezt pedig ami történt felejtsük el.
– Miért kellene elfelejteni? Szeretsz, ez a nagy büdös helyzet. El akarod a kemény csajt játszani, de kiestél a szerepedből és most menekülőre fognád. Ugyanez volt a helyzet mikor kiköltöztél is. Meg se próbáltál harcolni, hanem csak feladtad és kivonultál mert eldöntötted, hogy úgy a jó! Arra soha nem gondolsz, hogy más esetleg nem úgy gondolkodik ahogy te? – hangja haragos volt, de még mindig nem néztem rá. Elég volt, nem akartam mást csak eltűnni innen, messze és nem is gondolni arra ami történt.
– Ne haragudj, hogy ezt mondom, de talán ez azért kemény annak a szájából, aki épp a menyasszonyát csalta meg. Egyáltalán mit szeretnél? Szeretőt a leendő feleséged mellé? Végig gondoltad te már? Esetleg most karon ragadsz és az eljegyzési buli után fél nappal bejelented, hogy tegnap este velem kufircoltál és most már nincs kedved mégse vőlegénynek lenni? Hm? – rá néztem, de az arckifejezéséből semmit se tudtam kiolvasni. Nézett, de közben mintha nem is velem lenne. Felsóhajtott és megfogta a vállam.
– Maradj pár napot és hidd el nem lesz gond. Most az egyszer ne menekülj el azelőtt, hogy tudnád mi a helyzet. Ígérem ha már mindent tudsz és vissza akarsz menni, magam kísérlek ki a repülőtérre.
– Mindenképpen vissza megyek. Hiszed nem hiszed nekem már ott van az életem. Semmi sem köt ide. Semmi az égadta világon és jobb ha ezt tudod mielőtt bármit is csinálsz. Én nem maradok itthon mert már nem ez az otthonom. – megölelt, hagytam keze lecsúszott a derekamra és szájával a számat kereste. Hagytam, hogy megcsókoljon ugyanaz a vágy töltötte el a testem ami este, de az agyam tiszta maradt. Talán annak is köszönhettem, hogy nem ittam semmi alkoholt, minden esetre eltoltam magamtól.
– Köztünk semmi sem történhet. – Bele néztem a szemeibe. Határozottan, amennyire csak bírtam és megismételtem. – Semmi. Felfogtad. – bólintott, rám kacsintott és elmosolyodott.
– Bármi történik , te csak mosolyogj! -súgta a fülembe, megpaskolta a fenekem és kisietett a szobából…
Mosolyogj. Elhúztam a szám… miről beszél ez az ember? Valóban az a cél, hogy kikészítsen?
Maradj
2013 május 2. | Szerző: Debra
Tessék, szerettem volna arcába vágni azt a kis kutyát amit rám sózott.. múltkor, de csak fogtam a kezembe a táskát amibe lapult és néztem nagyon bután. Néztem ,de nem is igazán láttam. Megtöltötte orrlyukaimat az illata és azt éreztem ha nem megy messzebb még a magamat meghazudtoló hideg vérem is lángra kap. Nem vagyok az a hormontúltengéses nőci aki letámadja a pasikat, de vele úgy éreztem.. annyira közel állt az aurámhoz, hogy még ruhán keresztül is égette bőrömet a bőre melege. Ne kínozz, mondtam volna, de akkor meg a többiek néztek volna értetlenül mivel a témától egészen eltérő reakciómmal több, mint valószínű ,hogy nem tudtak volna mit kezdeni. Fizikai fájdalmat okozott azzal, hogy ott állt mellettem, hogy rám mosolygott, hogy nézett… ahogy elhúzódtam már ott is volt újra. Mintha élvezte volna, hogy menekülnék, de nem tehetem. Feszülten álltam és mosolyogtam, remélve ettől majd hamarabb vége lesz a kínnak. 3 hete nem láttam. Biztos voltam benne ,hogy egy új találkozás nem eredményez hasonló ,,rohamot” mint az előző véletlen, de minden magabiztosságom szerte foszlott mikor azt éreztem, hogy menten ráugrok, ahogy megfogta a kezem véletlenül egy pillanatra. Aztán elkapta, mintha meg égette volna magát és zavartan elmosolyodott. Meg kellene elégednem az egy estével, meg azzal amit akkor adott. De nem tudom kiverni a fejemből azt ahogy nézett… persze biztos csak hallucinálok, elmezavaros állapotom úgy folytatódik, ahogy kezdte váratlanul tör rám, mikor már nyeregbe vagyok. Kényszeredetten elszakadok a társaságtól és kiremegek az erkélyre. Friss hűvös szellő csapja meg felhevült bőröm, magam köré fonom a karjaim és csak azon imádkozom, mielőbb legyen vége ennek az estének, vagy legalább teljen el annyi idő,hogy udvariasan elnézést kérve az utazás fáradalmaira hivatkozva elhúzhassam a belem a közeléből, úgy hogy ne is lássam, ne érezzem, ne zavarjon össze! Tündi mosolyogva kifut hozzám egy pillanatra.
-Iszol valamit?
– Na ná…- két üveg wiskyt kérek elvitelre.. poénkodok magamba, de mosolyogva megköszönöm a pezsgőt amit a kezembe nyom. Csacsi lazán kisétál és hanyag eleganciával neki támaszkodik az erkélykorlátnak.
– Szívem szerint megcsókolnálak- jelenti be fapofával.. Én meg tehetetlenül behunyom a szemem és szinte érzem is a száját a számon.
– Az elég nagy baj, ha az eljegyzéseden más nőt akarsz csókolni, nem a menyasszonyt. – jegyzem meg halkan és kifejezéstelen arccal a szemei közé nézek.
– Ez nem lényeg.
– Mi nem lényeg?- Érzem ahogy a harag felkúszik a torkomon és szorongatja.- Mi nem lényeg? MI nem vagyunk lényeg és TI vagytok a lényeg. Hagy nekem békét. Hibáztunk , elismerem. Megbántam, nem tudom nem megtörténté tenni, de hagyjuk abba mielőtt bele vesznénk ebbe az egészbe.
– Az elmúlt egy hónapban azon gondolkodtam, hogy tudnálak haza csalni. – jegyezte meg , mire én akaratlanul felnevettem.
– És egy eljegyzés volt a legjobb ötleted? Ember te még nálam is eszetlenebb vagy. Hogy mondhatod ezt? Egyáltalán hogy gondolhatod… -keze a kezemre csúszott, a terasz sötét és nem látható oldalába lökött szája már az enyémhez préselődött és nyelve még a múltkori fél bódult heves táncnál is hevesebben vette birtokba a szám. Agyamba ott lüktetett a tiltakozás.. de annyira vágytam erre a csókra, hogy képtelen voltam ellenállni, nem is akartam talán..? Bentről nevetés hallatszott ami magunkhoz térített bennünket.
– Kérlek menj be a menyasszonyodhoz és hagyj nekem békét.
– Ez után a csók után? – állam alá nyúlva a szemeimbe nézett. – Nem foglak olyan könnyen elengedni, mint a múltkor. Ízekre akarlak szedni, minden kis hajlatod végig akarom nyalni…kellesz nekem!
– Menj már be! – halk parancsoló hangom megremegett ahogy rám mosolygott.
– Nem eresztlek. – súgta majd klasszabb mosolyát elővéve belibbent az ajtón, hátra hagyva engem aki zizegett, mint valami pálmafalevél.
Alig egy óra múlva arra hivatkoztam amit mindenki elfogadott, fáradságra. Elvégre 18 órát vezettem azért hogy eme nagy eljegyzési partin részt vegyek. Csendesen elbúcsúzkodtam, a párt megöleltem, ahogy Csacsi keze lejjebb csúszott a fenekem felé megborzongtam. Te jó ég! Mit csinál ez a pasi velem?
A szobám nem volt túl messze a többiekétől, de mégis csak elszigetelődött és egy szinttel feljebb volt mint másoké. A késői foglalás miatt van, mondta Tündi a telefonba. Most hálát adtam érte. Becsuktam magam mögött az ajtót, mire hátulról egy erős kar ragadott meg és a hajamba túrt, az ismerős parfüm illata megint betöltötte az orrlyukaim, nyögve el akartam magamtól taszítani, mire nevetve megfogta a kezem.
– Miért tiltakozol annyira? – ujjai becsúsztak a szoknyám alá, aztán még a tangát is félre simítva egyenesen belém fúródott..összerándultam ahogy újra és újra megmozdította őket bennem .
-Nem kívánsz? – tekintetét az enyémbe fúrva újra megkérdezte. – Nem kívánsz.
– Ne csináld ezt.
-Te ne csináld. – Mintha erre vártam volna..a csókja szinte szétszabta a szám és úgy kapaszkodtam belé mintha tőle függne az életem. Nadrágja cipzárját lehúzva nem váratott magára. Belém fúródott olyan erővel, hogy az már szinte fáj, testem megfeszült egy pillanatra. Kellett nekem. Undorodtam magamtól és attól ,hogy ismét elgyengültem. Hogy egy szálloda szoba ajtajának támasztva üzekedek egy férfival, akinek egy szinttel lejjebb egy másik nővel kellene lenni. Beleharapott a nyakamba és vadul lerántotta a felsőm…hallottam ahogy a varrás megpattan, de már azzal se törődtem ,hogy milyen drága egy rongyot szab szét rajtam. Negyed órával később sápadtan meredtem rá.. remegtem még a felfokozottságtól de agyam tisztán kattogott.
– Ezt tényleg soha többé.
– Nyugi… kellesz nekem. Maradj itthon. Kérlek gondold végig.
– Alig 4 órája jegyezted el Tündit.
– Maradj itthon kérlek.- néztem a zöld szikrázó szemeket. Annyira akartam volna mondani ,hogy oké.. de Tündi boldog arca magamhoz térített… te jó ég.
– Dehogy maradok! Most menj el, megkaptad amiért jöttél. – megvártam míg becsukódik mögötte az ajtó aztán elbőgtem magam.
ilyenek vagyunk
2013 május 29. | Szerző: Debra
Igen, ilyenek vagyunk… a hét eltelte után haza megyünk nagy ,,szerelmespárként” Brúnóval aki aztán már a repülőn felhívja figyelmem még egy hasonló színjátékot nem hajlandó még értem se eljátszani. Megértem. Megígérem és tényleg határozottan azon vagyok, hogy ez az egész a múlttá váljon. Hajat vágatok, festetek telefonszámokat törlök, elvágom magam a múltamtól csak a szűk rokoni kör tudja az új telefonszámom is. Titkosítottan veszem, nincs szükség kéretlen hívásokra. Lélekmelengető vallomásokra. Rideg vörösre festetem a hajam és levágatom. Személyiségemből is eltűnik valami a hajam hosszával együtt. Álarcot öltök, mosolygósat és viccelődőset. Senki se kerül a közelembe, ahhoz az emberhez aki én vagyok. Ez a fogadalom aztán átveszi az életem felett az irányítást. Barátokat szerzek újakat. Brúnó és páran maradnak, sőt addig merészkedem hogy Brúnóval néha nagyon ritkán még meg is osztom a gondolataim. Csakhogy ez már nem olyan, ő is érzi. Lassan szikkad ki belőlem a régi személyiségem. Eltelik egy év és én már azt se tudom milyen voltam…
Anya haza hív, mert ahogy ő mondja komoly dologban kell döntenie a családnak. Passz, hogy mikor voltunk mi igazán család, de megígérem érzekésem. Miközben a jegyet rendezem eszembe ötlik hátha Brúnó is szívesen kiruccanna velem. Második csengésre felveszi a telefont.
– Szia kislány mi zu veled? Ezer éve nem beszéltünk.
– Haza kell ugornom valami családi banzájra, nem akarsz eljönni velem? Nyugiba ismerkedhetnél a kis hazámmal.- érzem a tétovázását, nem lep meg, de tudom hogy pontosan tudja, egy éve nem voltam otthon.
– Biztos vagy benne? Nagyon rég nem voltál otthon, talán valami komoly dologról van szó és te meg haza állítanál egy idegen pasival.
– Nem vagy idegen. Na rendeljem a repülőjegyet?
Végül megegyezünk, jön és kész.
Két hónapja nem találkoztunk így mikor a reptéren össze találkozunk csodálkozva mér végig.
– Hú te nő… egészen megváltoztál. Mondták már hogy eszméletlen jól nézel ki? – elmosolyodom és rákacsintok.
– Te is remekül mutatsz, csak tőled ezt már megszoktam. – elneveti magát, tekintete az enyémbe fúródik bele túr hajamba és csuklója köré csavarja, fejem hátra húzza nyakamhoz hajol és belecsókol a vállgödrömbe.
– Dög vagy! – össze nevetünk.
A gép felemelkedik majd alig két órával később Pesten leszáll.