besüt a napsugár

2013 április 25. | Szerző: Debra |

Ma napfény kúszott be a redőny csíkjai között.. megkopogtatta orrom ,amire fel is ébredtem.. néztem a fura kis fényjátékot és közben elméláztam az élet nagy dolgain.
Szóval gondolkodtam. 30 felett mennyi esély van még olyan mese bevételére, hogy szerelem, hogy igazi.. meg még a többi… semmi. Szerintem nincs szerelem. Nem a csalódottság mondatja velem, mert bár többszörösen csalódott vagyok, mint mindenki más, hanem a racionálisan csak a tapasztalataimat figyelembe véve… biza ez a nagy büdös helyzet. Pillanatnyi elmezavar.. az igen! De szerelem?:D No az már nem. Szerettem férfiakat. Kettőt igazán. A másik 4 meg amolyan igazán kis elmezavar volt, akiről szerettem volna azt hinni, hogy szerelmet ad.:) Ad? Inkább, hogy valóban szerelem amit érzünk. De rájöttem ,hogy nem az.. mindig … így aztán nyugodtan mondhatom, hogy szerelem nincs!
Mondom mindezt úgy, hogy alig fél éve is azt hittem szerelem amit érzek, pedig valójában csak az újdonság ereje és az a tudat, hogy ha bárki tudná kivel vagyok kiakadnának keltett bennem valami érzetet.. csalókát és ábrándokat hajszoltam eddig … ha fiatalabb volna, ha közelebb élne, ha ..ha ha…ha..ha… és ha a ha nem volna ott.. ez van. Ezt dobta a gép, elegem van abból hogy hinni kellenék valamibe ami reménytelen és ez épp az által erősödik bennem, hogy a ,,párom” amolyan, te az én tulajdonom vagy! stílusban akarnak parancsolgatni… és persze rengeteg dolgot megkövetelne.. mert szerinte fél év alatt mindenki eszét vesztve rohan egy számára alig ismert emberhez, lakni, együtt élni és max ha nem sikerül majd újra kezdem felirattal… nem megy. Nem tudok, nem akarom felrúgni a kialakított kis függetlenségem, hogy megpróbáljak valamit, amiről amúgy már most is érzem, hogy nem működik … megfojt és félelemmel tölt el, meg nem tudom hova tenni magamban. Márpedig ahhoz, hogy én bármit is el tudjak dönteni, ahhoz előbb el kellene a belső kis polcok valamelyikén helyezni… de ez nem történt meg a fél év alatt és úgy gondolom már nem is fog megtörténni. A követelőzéssel pedig elérte hogy egyenesen hátra arcot csináljak és meneküljek… ez van, ezt dobta a gép. Újra egyedül.. függetlenül.. nem öröm, de ez a helyzet és ez van.