Ah nem mozi ez …

2013 április 13. | Szerző: Debra |

Lassan józanodom… napról napra tisztábbak a gondolataim… megy ez, mint a karika csapás.. pár üzit elrendezek… leteszem a telefont a kőre és becsukom magam mögött az ajtót… hallom még ahogy a kövön odább csúszik ahogy az üzenet érkezik, de a kulcscsomómon lógó kis gyűrűk összekoccanása elnyomja az ajtón alig kiszűrődő zajt. Még egy biztos becsuktam lökés az ajtónak majd megfordulok és rámosolygok a többiekre.. :
– Na gyerekek itt fogunk ,,csövezni” a lépcsőházba vagy kicsit kimozdulunk? – Bruno belém karol, kedvesen elhúz az ajtó mellől és színpadias meghajlással fenekemre csap…
– Hercegnőm? – ujjai ráfonódnak csuklómra és kiránt a hűvös városi reggelbe.. köd és nyálkás levegő üli meg a tüdőm pár másodperc alatt… nem szeretem  de már az a furcsa ha nem ez az esős ,,kötőszövet” veszi körül a bőröm. Bruno fürkésző tekintete minduntalan arcomat pásztázza, zavartan rá kacsintok mire a fényképezőgép már villan is.. nevetve lököm meg vállát, nem kímél.. vissza üt.. ütök újra erősebben.. ő rá kontráz… a következő ütésem már fájna.. így inkább el se engedem öklöm, hanem kezem magamhoz szorítva rámorranok..
-Melyik kávézóhoz megyünk?
-Wilson jó lesz nem? – bólintok, a következő utca elején beérnek a többiek is bennünket.. Bruno hol itt, hol ott kattogtat így végre magamba fordulhatok.. Látom arcát.. érzem a parfüm illatát.. érzem a kezét és látom a szeme csillogását.. és érzem újra érzem a testét.. borzongva összébb húzom a kabátot magamon…
– Olyan hideg ez a város, hogy az emberbe még a gondolat is bele fagy..- mormogom félhangosan. Bruno vakuja megvillan az orrom előtt.
-Erre a képre kíváncsi leszek, ebben nagyon ott vagy.. – súgja arcomba.. szája az enyémet súrolja szinte annyira közel hajol…
– Hol ott? – kérdezem és felhúzom szemöldököm is, hogy érezze jobb ha válaszol különben egész nap nyűgös és hisztis leszek, amit ő bizony nagyon utál..
– Hát nem itt.. bámulsz kifele a fejedből és látszik, hogy valaki ,,mást” figyelsz… ijesztően szép voltál ..remélem elkaptam a pillanatod.
– Hideg van..
– Nem a hidegtől rándultál te össze.. pajzán kacsintással kimászik arcomból és hátat fordít nekem jelezve, nem nyit meddő vitát velem semmi témát illetően… – nem jössz be? – fáradtan elmosolyodom.
-Dehogy nem.  – kávét rendelünk, itt majdnem olyan feketét kapunk mint otthon.. ez azért melegíti lelkem. Utolsó otthoni utamról magammal hozott ,,emlékeim” megfakulnak idővel, csak addig kell kibírni… nem hiába költöztem ki annak idején jó két éve.. tudtam, hogy nincs senki és semmi ami miatt maradnék.. túl egy elcseszett kapcsolaton, egy undorító szakításon néhány szenvedélyes pár éjszakás kapcsolaton kívül..semmi. A szüleim és a testvéreim jól boldogultak nélkülem is.. szóval itt létem nem zavarhatja meg egy fél éjszakás mifene…