Aki kimondta a B-ét

2013 április 10. | Szerző: Debra |

Azt hittem nem mer lépni, azt hittem csak valami vicc volt a kijelentése, hogy örül, hogy tetszem neki. Meglepő volt..hihetetlen. Annyira jó pasi..ugyan miért is akarna ő tőlem bármit? Sokkalta jobb nőket megkaphatna nálam. Még most sem hiszem. Mármint nem tudom mit gondoljak. : ) Egyrészt tetszik, másrészt meg tényleg elképzelni sem tudom én mivel foghattam meg őt? Vagy, hogy valóban megfogtam avagy arra utazik meglegyen a numera és aztán máris mehet tovább… Tegnap beszélgettünk. Sokat. Nem egyszerű dolgokról, nem egyszerű dolgokat mesélt el magáról és értettem miről beszél. Értem, hogy ő is ,,sebzett” és igazából nem hisz abban, hogy szeretni tud. Én sem feltételezem magamról, hogy szerelmes tudnék még valaha úgy szívből lenni… fene tudja miért, de ez úgy lehetetlennek tűnik. Beszélt és én hallgattam. Hallgattam és azt éreztem jó hallani a hangját, hogy jó, hogy ott van velem.., hogy beszél és megoszt velem olyan kis részleteket az életéből, amiket mindenkinek biztos nem mond el. Tetszett ahogy beszélt. Őszintén és eddig azt hittem, hogy van benne nagyképűség kicsi, most már tudom, hogy egyáltalán nem. Hiú, ad bizonyos dolgokra, szeretne érvényesülni viszont nem másokon átgázolva.
Tetszett ahogy a szeretteiről beszél, mert azokban a mondatokban, azokban a szavakban mutatkozott meg mennyire képes szeretni.
Hogy mennyire képes ragaszkodni… és azért ezt se egészen így képzeltem róla eddig. Fura. Sok mindenben jól gondolkodtam róla, de  tegnap, hogy engedett bepillantást nyerni az életébe, a gondolataiba az érzelemvilágába, már sokkalt másabban nézek rá.
Megcsókolt. Bár megállapodtunk már hetekkel ezelőtt, hogy ez csak egyetlen titkos csók lesz… furcsa mód, bele jöttünk és még több csók lett. Jól csókol…jó volt csókolni. Jó volt érezni az ölelését, olyan biztonságérzetet adott… nem tudom miért… és nem, ennek semmi köze sincs a szerelemhez…