ilyenek vagyunk
2013 május 29. | Szerző: Debra
Igen, ilyenek vagyunk… a hét eltelte után haza megyünk nagy ,,szerelmespárként” Brúnóval aki aztán már a repülőn felhívja figyelmem még egy hasonló színjátékot nem hajlandó még értem se eljátszani. Megértem. Megígérem és tényleg határozottan azon vagyok, hogy ez az egész a múlttá váljon. Hajat vágatok, festetek telefonszámokat törlök, elvágom magam a múltamtól csak a szűk rokoni kör tudja az új telefonszámom is. Titkosítottan veszem, nincs szükség kéretlen hívásokra. Lélekmelengető vallomásokra. Rideg vörösre festetem a hajam és levágatom. Személyiségemből is eltűnik valami a hajam hosszával együtt. Álarcot öltök, mosolygósat és viccelődőset. Senki se kerül a közelembe, ahhoz az emberhez aki én vagyok. Ez a fogadalom aztán átveszi az életem felett az irányítást. Barátokat szerzek újakat. Brúnó és páran maradnak, sőt addig merészkedem hogy Brúnóval néha nagyon ritkán még meg is osztom a gondolataim. Csakhogy ez már nem olyan, ő is érzi. Lassan szikkad ki belőlem a régi személyiségem. Eltelik egy év és én már azt se tudom milyen voltam…
Anya haza hív, mert ahogy ő mondja komoly dologban kell döntenie a családnak. Passz, hogy mikor voltunk mi igazán család, de megígérem érzekésem. Miközben a jegyet rendezem eszembe ötlik hátha Brúnó is szívesen kiruccanna velem. Második csengésre felveszi a telefont.
– Szia kislány mi zu veled? Ezer éve nem beszéltünk.
– Haza kell ugornom valami családi banzájra, nem akarsz eljönni velem? Nyugiba ismerkedhetnél a kis hazámmal.- érzem a tétovázását, nem lep meg, de tudom hogy pontosan tudja, egy éve nem voltam otthon.
– Biztos vagy benne? Nagyon rég nem voltál otthon, talán valami komoly dologról van szó és te meg haza állítanál egy idegen pasival.
– Nem vagy idegen. Na rendeljem a repülőjegyet?
Végül megegyezünk, jön és kész.
Két hónapja nem találkoztunk így mikor a reptéren össze találkozunk csodálkozva mér végig.
– Hú te nő… egészen megváltoztál. Mondták már hogy eszméletlen jól nézel ki? – elmosolyodom és rákacsintok.
– Te is remekül mutatsz, csak tőled ezt már megszoktam. – elneveti magát, tekintete az enyémbe fúródik bele túr hajamba és csuklója köré csavarja, fejem hátra húzza nyakamhoz hajol és belecsókol a vállgödrömbe.
– Dög vagy! – össze nevetünk.
A gép felemelkedik majd alig két órával később Pesten leszáll.
Nyögve nyelős
2013 május 17. | Szerző: Debra
Mindenkinek feltűnik a feszültség Brúnó és Csacsi között, de mindenki úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Alapvetően egy egész kellemes este veszi kezdetét. A csajok imádják a barátomat, aki valljuk be sziporkázik. Ha nem ismerném bizonyára belé szeretnék, de ismerve őt kapcsolatunk aligha lenne hosszú életű. Amilyen hihetetlen jó és kitartó segítőkész barát, annál rettenetesebb és pocsékabb társ. Mintha az, hogy az érzelmeit kimutassa egyenesen a természetébe ütközne. Szeretem mintha a testvérem volna, mert rengeteg marhaságot csináltunk már együtt és rengeteg kellemetlen szituációba teljes mellszéllel állt mögém, annak ellenére hogy fájdalmasan őszintén a szemembe mondta a hibáim és minden kis tévedésem az orrom alá dörgölte. Tündi izgatottan kacsintott rám.
– Talán az esküvőnk után ti lesztek a következők akik esküsznek. – félre nyelem a bort, amibe épp bele kortyolok.
– Hát édesem abban igencsak kételkedem. Én is és Brúnó is szabad szellemű kapcsolatra vágyunk, amibe a házasság intézménye nem igazán fér bele, na meg nem is ismerjük még annyira egymást.
-Hát pedig elég össze szokott csapatnak tűntök.Kicsit meg is nyugodtam. Csabi annyiszor emlegetett téged, dicsért meg felmagasztalt, de látom semmi okom féltékenykedni, hisz neked is itt van ez a jó pasi, aki imád téged és látom mennyire szereted te is őt.
Magamban elküldöm valami meleg éghajlatra. Csak ennek a hétnek legyen vége és az életbe nem fogok egy asztalhoz ülni vele.
– Hát igen. 🙂 Nekem tényleg egy fantasztikus pasi jutott. Nem tudom minek is köszönhetem ezt a nagy mázlit, de minden nap hálát adok érte. – az enyhe gúnyt nem tudtam kiszűrni a szavak közül mire Brúnó úgy bokán rúgott, hogy megemelkedett az asztal ahogy a térdemmel megrúgtam. Nevethetnékem támadt. Valami giccses szar filmbe illett az egész jelenet, hogy ott ülünk négyen egymással szemközt, Csabi tekintetét azt se tudtam hogy kerüljem, Brúnó meg úgy csüngött rajtam mint a hős szerelmesek.. akik felszarvazva is szexik és imádni valók….
mert nincs mese
2013 május 11. | Szerző: Debra
Brúnó szó nélkül teljesíti a kérést amit két hüppögés között felé intézek.
– Jó, ott leszek estére, de szedd már össze magad és ne bőgj! – magához képest még némi együttérzést is vélek hallani a hangjában. Arra, hogy viszonylag zökkenőmentesen elmenjen a hét, kell valaki aki vigyáz rám és nem hagyja hogy két évtizednyi barátságokat romboljak szét némi kémiai vonzalom miatt. Csacsi annyit kért mosolyogjak, de egy jóképű férfi oldalán a mosoly sokkal hihetőbbé válik majd és hitelesebbé. Aztán ha eltelik az egy hét soha többé nem találkozok vele és ennyi.
A délelőtt java részét azzal töltöm, hogy szobám erkélyén szívom egyik cigit a másik után és néha elkerülve mindenkit , lelopódzom a hotel recepciójára kávéért. Este 9- re mikor a taxihoz sietek már kétszázhúsz a vérnyomásom és ha eret vágnának vér helyett kávé folyna a sebből.
11 kor végre megpillantom Brúnót, aki rám kacsint hozzá rohanok és bőgve vállába temetem arcom.
– Kislány, nagy marhaságokra veszel rá. – morog mogorván, aztán átölelve felnevet. – de látod itt vagyok, hagyd már abba ezt a cincogást mert falra megyek tőle. -állam alá nyúlva a szemeimbe néz. – Hercegnőm, ez már nem az a mese, tessék megnyugodni, lelazulni … nézz rám- parancsára rápislantok..- pörögsz mint állat, mennyit toltál le?
– Nem számoltam. – suttogom. Érzem ahogy a szívem zakatol, a bőr ég az arcomon. Megmondták az orvosok, hogy a dohányzást, kávézást felejtsem el és éljek kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb életet különben nem érem meg az 50- et. Persze jókat viccelődtem vele, ha épp úgy alakult a helyzet, de most talán másodszor éreztem, mennyire igaza van az orvosoknak. Nincs mese, nem vagyok egészséges. A szívem nem bírja a terhelést, nem erre a világra született, a szervezetem fiatalabb koromban is hamar jelezte a kimerültséget, a fáradságot. Sokkal előbb el is fáradtam , mint kortársaim, ahogy idősebb lettem ez az állapot folyamatosan feltűnőbbé vált. Sok pipereholmim között mindig ott virított a kis fiola, a szívgyógyszerem.
– Bevetted a piruláid? – nem emlékszem. – Olyan ideges voltam, hogy nem tudom vettem e be, úgyhogy nem mertem hátha duplázok attól épp úgy kórházba kerülhetek mint egy rosszulléttől.
– Mi lenne ha egyetlen egyszer nem keverednél bele marhaságokba, hogy aztán én húzzalak ki onnan?
– Sajnálom. – mielőtt elbőgtem volna magam rám villantja legszebb mosolyát.
– Nos aranyom, csak fogod. Sajnálni csak eztán fogod. Erre a hétre barátnőmmé avanzsálódtál, márpedig az annak se túl kényelmes aki valódi, hát még az olyan ál barátnőnek mint neked.
Nagy szívás lesz. Vontam le a konzekvenciát, de ugyan mennyi eséllyel indulnék neki nélküle a hétnek? Semekkorával. Nem akarok még egy kínkeserves botrányt amiben én lennék ismételten a főszereplő, egyszerűbb szép csendesen meglapulni valaki mellett, akiről tudom, hogy kihúz a bajból…Így aztán nincs mese…rámosolygok, vissza mosolyog. Szeretem ezt az embert mint barátot, testvért és megmentőt..
mosolyogj
2013 május 4. | Szerző: Debra
Reggel bőgéstől felpuffadt szemmel méregetem magam a tükörbe. ,, Fantasztikusan” nézel ki édesem, konstatálom a látványt. Gyerekeket rémisztgetni már lehet velem. Elvileg együtt reggelizne a banda, de arra hivatkozva, hogy pár telót el kell rendeznem maradok a szobámba. Hazudni nem hazudok érdeklődöm a repülőjegyem korábbi felhasználhatósága felől és rájövök az este elég messze van viszont közelebb, mint a gyenge egy hét múlva. Lassan kortyolgatom a kávét, az erkélyre vánszorogva rágyújtok. Én többet ide biztos nem jövök. Tündit nem akarom becsapni. Lehet nem vagyunk ezer éves barátnők, de ha valaki hát azt tudom milyen becsapva lenni. Haragszom. Magamra. Utálom is önmagam. Ha ügyesen rendezem az előttem lévő délelőttöt és délutánt akkor este úgy eltűnök, mint a kámfor és soha az életbe nem fogok vele össze futni még egyszer. A tervek jók. Kopogás hallatszik az ajtó felől. Unottan hátra szólok.
– Gyere. – Gondolataim ide – oda cikáznak ahogy Csabi bedugja fejét az ajtón. Szívem szerint lazán behúznék neki egyet. Nem teszem, hátat fordítok neki, letüdőzök egy slukkot a cigimből és a kávémba kortyolok.
– Mit akarsz?
– Gondoltam megnézlek, azt mondják fáj a fejed. – közelebb jön.. utálom, figyelmeztetem magam és érzem ahogy az ideg végig szalad bennem.
– Láttál, már el is mehetsz.
– Beszéljük meg a dolgokat. – ajánlja óvatosan, mire gúnyosan felnevetek.
– Ne aggódj, senki semmit nem tud meg tőlem úgy fogok hallgatni, mint a sír csak ne kelljen még koszorúslány ruhát is vennem az esküvőtökön. – megfogja a vállam elhúzódok tőle. – Ne csináljuk ezt. – nem nézek rá. Nem akarom látni az arcát.
– A repülő jegyem átírattam mára. Neked is jobb lesz, nekem is. Ezt pedig ami történt felejtsük el.
– Miért kellene elfelejteni? Szeretsz, ez a nagy büdös helyzet. El akarod a kemény csajt játszani, de kiestél a szerepedből és most menekülőre fognád. Ugyanez volt a helyzet mikor kiköltöztél is. Meg se próbáltál harcolni, hanem csak feladtad és kivonultál mert eldöntötted, hogy úgy a jó! Arra soha nem gondolsz, hogy más esetleg nem úgy gondolkodik ahogy te? – hangja haragos volt, de még mindig nem néztem rá. Elég volt, nem akartam mást csak eltűnni innen, messze és nem is gondolni arra ami történt.
– Ne haragudj, hogy ezt mondom, de talán ez azért kemény annak a szájából, aki épp a menyasszonyát csalta meg. Egyáltalán mit szeretnél? Szeretőt a leendő feleséged mellé? Végig gondoltad te már? Esetleg most karon ragadsz és az eljegyzési buli után fél nappal bejelented, hogy tegnap este velem kufircoltál és most már nincs kedved mégse vőlegénynek lenni? Hm? – rá néztem, de az arckifejezéséből semmit se tudtam kiolvasni. Nézett, de közben mintha nem is velem lenne. Felsóhajtott és megfogta a vállam.
– Maradj pár napot és hidd el nem lesz gond. Most az egyszer ne menekülj el azelőtt, hogy tudnád mi a helyzet. Ígérem ha már mindent tudsz és vissza akarsz menni, magam kísérlek ki a repülőtérre.
– Mindenképpen vissza megyek. Hiszed nem hiszed nekem már ott van az életem. Semmi sem köt ide. Semmi az égadta világon és jobb ha ezt tudod mielőtt bármit is csinálsz. Én nem maradok itthon mert már nem ez az otthonom. – megölelt, hagytam keze lecsúszott a derekamra és szájával a számat kereste. Hagytam, hogy megcsókoljon ugyanaz a vágy töltötte el a testem ami este, de az agyam tiszta maradt. Talán annak is köszönhettem, hogy nem ittam semmi alkoholt, minden esetre eltoltam magamtól.
– Köztünk semmi sem történhet. – Bele néztem a szemeibe. Határozottan, amennyire csak bírtam és megismételtem. – Semmi. Felfogtad. – bólintott, rám kacsintott és elmosolyodott.
– Bármi történik , te csak mosolyogj! -súgta a fülembe, megpaskolta a fenekem és kisietett a szobából…
Mosolyogj. Elhúztam a szám… miről beszél ez az ember? Valóban az a cél, hogy kikészítsen?
Maradj
2013 május 2. | Szerző: Debra
Tessék, szerettem volna arcába vágni azt a kis kutyát amit rám sózott.. múltkor, de csak fogtam a kezembe a táskát amibe lapult és néztem nagyon bután. Néztem ,de nem is igazán láttam. Megtöltötte orrlyukaimat az illata és azt éreztem ha nem megy messzebb még a magamat meghazudtoló hideg vérem is lángra kap. Nem vagyok az a hormontúltengéses nőci aki letámadja a pasikat, de vele úgy éreztem.. annyira közel állt az aurámhoz, hogy még ruhán keresztül is égette bőrömet a bőre melege. Ne kínozz, mondtam volna, de akkor meg a többiek néztek volna értetlenül mivel a témától egészen eltérő reakciómmal több, mint valószínű ,hogy nem tudtak volna mit kezdeni. Fizikai fájdalmat okozott azzal, hogy ott állt mellettem, hogy rám mosolygott, hogy nézett… ahogy elhúzódtam már ott is volt újra. Mintha élvezte volna, hogy menekülnék, de nem tehetem. Feszülten álltam és mosolyogtam, remélve ettől majd hamarabb vége lesz a kínnak. 3 hete nem láttam. Biztos voltam benne ,hogy egy új találkozás nem eredményez hasonló ,,rohamot” mint az előző véletlen, de minden magabiztosságom szerte foszlott mikor azt éreztem, hogy menten ráugrok, ahogy megfogta a kezem véletlenül egy pillanatra. Aztán elkapta, mintha meg égette volna magát és zavartan elmosolyodott. Meg kellene elégednem az egy estével, meg azzal amit akkor adott. De nem tudom kiverni a fejemből azt ahogy nézett… persze biztos csak hallucinálok, elmezavaros állapotom úgy folytatódik, ahogy kezdte váratlanul tör rám, mikor már nyeregbe vagyok. Kényszeredetten elszakadok a társaságtól és kiremegek az erkélyre. Friss hűvös szellő csapja meg felhevült bőröm, magam köré fonom a karjaim és csak azon imádkozom, mielőbb legyen vége ennek az estének, vagy legalább teljen el annyi idő,hogy udvariasan elnézést kérve az utazás fáradalmaira hivatkozva elhúzhassam a belem a közeléből, úgy hogy ne is lássam, ne érezzem, ne zavarjon össze! Tündi mosolyogva kifut hozzám egy pillanatra.
-Iszol valamit?
– Na ná…- két üveg wiskyt kérek elvitelre.. poénkodok magamba, de mosolyogva megköszönöm a pezsgőt amit a kezembe nyom. Csacsi lazán kisétál és hanyag eleganciával neki támaszkodik az erkélykorlátnak.
– Szívem szerint megcsókolnálak- jelenti be fapofával.. Én meg tehetetlenül behunyom a szemem és szinte érzem is a száját a számon.
– Az elég nagy baj, ha az eljegyzéseden más nőt akarsz csókolni, nem a menyasszonyt. – jegyzem meg halkan és kifejezéstelen arccal a szemei közé nézek.
– Ez nem lényeg.
– Mi nem lényeg?- Érzem ahogy a harag felkúszik a torkomon és szorongatja.- Mi nem lényeg? MI nem vagyunk lényeg és TI vagytok a lényeg. Hagy nekem békét. Hibáztunk , elismerem. Megbántam, nem tudom nem megtörténté tenni, de hagyjuk abba mielőtt bele vesznénk ebbe az egészbe.
– Az elmúlt egy hónapban azon gondolkodtam, hogy tudnálak haza csalni. – jegyezte meg , mire én akaratlanul felnevettem.
– És egy eljegyzés volt a legjobb ötleted? Ember te még nálam is eszetlenebb vagy. Hogy mondhatod ezt? Egyáltalán hogy gondolhatod… -keze a kezemre csúszott, a terasz sötét és nem látható oldalába lökött szája már az enyémhez préselődött és nyelve még a múltkori fél bódult heves táncnál is hevesebben vette birtokba a szám. Agyamba ott lüktetett a tiltakozás.. de annyira vágytam erre a csókra, hogy képtelen voltam ellenállni, nem is akartam talán..? Bentről nevetés hallatszott ami magunkhoz térített bennünket.
– Kérlek menj be a menyasszonyodhoz és hagyj nekem békét.
– Ez után a csók után? – állam alá nyúlva a szemeimbe nézett. – Nem foglak olyan könnyen elengedni, mint a múltkor. Ízekre akarlak szedni, minden kis hajlatod végig akarom nyalni…kellesz nekem!
– Menj már be! – halk parancsoló hangom megremegett ahogy rám mosolygott.
– Nem eresztlek. – súgta majd klasszabb mosolyát elővéve belibbent az ajtón, hátra hagyva engem aki zizegett, mint valami pálmafalevél.
Alig egy óra múlva arra hivatkoztam amit mindenki elfogadott, fáradságra. Elvégre 18 órát vezettem azért hogy eme nagy eljegyzési partin részt vegyek. Csendesen elbúcsúzkodtam, a párt megöleltem, ahogy Csacsi keze lejjebb csúszott a fenekem felé megborzongtam. Te jó ég! Mit csinál ez a pasi velem?
A szobám nem volt túl messze a többiekétől, de mégis csak elszigetelődött és egy szinttel feljebb volt mint másoké. A késői foglalás miatt van, mondta Tündi a telefonba. Most hálát adtam érte. Becsuktam magam mögött az ajtót, mire hátulról egy erős kar ragadott meg és a hajamba túrt, az ismerős parfüm illata megint betöltötte az orrlyukaim, nyögve el akartam magamtól taszítani, mire nevetve megfogta a kezem.
– Miért tiltakozol annyira? – ujjai becsúsztak a szoknyám alá, aztán még a tangát is félre simítva egyenesen belém fúródott..összerándultam ahogy újra és újra megmozdította őket bennem .
-Nem kívánsz? – tekintetét az enyémbe fúrva újra megkérdezte. – Nem kívánsz.
– Ne csináld ezt.
-Te ne csináld. – Mintha erre vártam volna..a csókja szinte szétszabta a szám és úgy kapaszkodtam belé mintha tőle függne az életem. Nadrágja cipzárját lehúzva nem váratott magára. Belém fúródott olyan erővel, hogy az már szinte fáj, testem megfeszült egy pillanatra. Kellett nekem. Undorodtam magamtól és attól ,hogy ismét elgyengültem. Hogy egy szálloda szoba ajtajának támasztva üzekedek egy férfival, akinek egy szinttel lejjebb egy másik nővel kellene lenni. Beleharapott a nyakamba és vadul lerántotta a felsőm…hallottam ahogy a varrás megpattan, de már azzal se törődtem ,hogy milyen drága egy rongyot szab szét rajtam. Negyed órával később sápadtan meredtem rá.. remegtem még a felfokozottságtól de agyam tisztán kattogott.
– Ezt tényleg soha többé.
– Nyugi… kellesz nekem. Maradj itthon. Kérlek gondold végig.
– Alig 4 órája jegyezted el Tündit.
– Maradj itthon kérlek.- néztem a zöld szikrázó szemeket. Annyira akartam volna mondani ,hogy oké.. de Tündi boldog arca magamhoz térített… te jó ég.
– Dehogy maradok! Most menj el, megkaptad amiért jöttél. – megvártam míg becsukódik mögötte az ajtó aztán elbőgtem magam.
besüt a napsugár
2013 április 25. | Szerző: Debra
Ma napfény kúszott be a redőny csíkjai között.. megkopogtatta orrom ,amire fel is ébredtem.. néztem a fura kis fényjátékot és közben elméláztam az élet nagy dolgain.
Szóval gondolkodtam. 30 felett mennyi esély van még olyan mese bevételére, hogy szerelem, hogy igazi.. meg még a többi… semmi. Szerintem nincs szerelem. Nem a csalódottság mondatja velem, mert bár többszörösen csalódott vagyok, mint mindenki más, hanem a racionálisan csak a tapasztalataimat figyelembe véve… biza ez a nagy büdös helyzet. Pillanatnyi elmezavar.. az igen! De szerelem?:D No az már nem. Szerettem férfiakat. Kettőt igazán. A másik 4 meg amolyan igazán kis elmezavar volt, akiről szerettem volna azt hinni, hogy szerelmet ad.:) Ad? Inkább, hogy valóban szerelem amit érzünk. De rájöttem ,hogy nem az.. mindig … így aztán nyugodtan mondhatom, hogy szerelem nincs!
Mondom mindezt úgy, hogy alig fél éve is azt hittem szerelem amit érzek, pedig valójában csak az újdonság ereje és az a tudat, hogy ha bárki tudná kivel vagyok kiakadnának keltett bennem valami érzetet.. csalókát és ábrándokat hajszoltam eddig … ha fiatalabb volna, ha közelebb élne, ha ..ha ha…ha..ha… és ha a ha nem volna ott.. ez van. Ezt dobta a gép, elegem van abból hogy hinni kellenék valamibe ami reménytelen és ez épp az által erősödik bennem, hogy a ,,párom” amolyan, te az én tulajdonom vagy! stílusban akarnak parancsolgatni… és persze rengeteg dolgot megkövetelne.. mert szerinte fél év alatt mindenki eszét vesztve rohan egy számára alig ismert emberhez, lakni, együtt élni és max ha nem sikerül majd újra kezdem felirattal… nem megy. Nem tudok, nem akarom felrúgni a kialakított kis függetlenségem, hogy megpróbáljak valamit, amiről amúgy már most is érzem, hogy nem működik … megfojt és félelemmel tölt el, meg nem tudom hova tenni magamban. Márpedig ahhoz, hogy én bármit is el tudjak dönteni, ahhoz előbb el kellene a belső kis polcok valamelyikén helyezni… de ez nem történt meg a fél év alatt és úgy gondolom már nem is fog megtörténni. A követelőzéssel pedig elérte hogy egyenesen hátra arcot csináljak és meneküljek… ez van, ezt dobta a gép. Újra egyedül.. függetlenül.. nem öröm, de ez a helyzet és ez van.
Ah nem mozi ez …
2013 április 13. | Szerző: Debra
Lassan józanodom… napról napra tisztábbak a gondolataim… megy ez, mint a karika csapás.. pár üzit elrendezek… leteszem a telefont a kőre és becsukom magam mögött az ajtót… hallom még ahogy a kövön odább csúszik ahogy az üzenet érkezik, de a kulcscsomómon lógó kis gyűrűk összekoccanása elnyomja az ajtón alig kiszűrődő zajt. Még egy biztos becsuktam lökés az ajtónak majd megfordulok és rámosolygok a többiekre.. :
– Na gyerekek itt fogunk ,,csövezni” a lépcsőházba vagy kicsit kimozdulunk? – Bruno belém karol, kedvesen elhúz az ajtó mellől és színpadias meghajlással fenekemre csap…
– Hercegnőm? – ujjai ráfonódnak csuklómra és kiránt a hűvös városi reggelbe.. köd és nyálkás levegő üli meg a tüdőm pár másodperc alatt… nem szeretem de már az a furcsa ha nem ez az esős ,,kötőszövet” veszi körül a bőröm. Bruno fürkésző tekintete minduntalan arcomat pásztázza, zavartan rá kacsintok mire a fényképezőgép már villan is.. nevetve lököm meg vállát, nem kímél.. vissza üt.. ütök újra erősebben.. ő rá kontráz… a következő ütésem már fájna.. így inkább el se engedem öklöm, hanem kezem magamhoz szorítva rámorranok..
-Melyik kávézóhoz megyünk?
-Wilson jó lesz nem? – bólintok, a következő utca elején beérnek a többiek is bennünket.. Bruno hol itt, hol ott kattogtat így végre magamba fordulhatok.. Látom arcát.. érzem a parfüm illatát.. érzem a kezét és látom a szeme csillogását.. és érzem újra érzem a testét.. borzongva összébb húzom a kabátot magamon…
– Olyan hideg ez a város, hogy az emberbe még a gondolat is bele fagy..- mormogom félhangosan. Bruno vakuja megvillan az orrom előtt.
-Erre a képre kíváncsi leszek, ebben nagyon ott vagy.. – súgja arcomba.. szája az enyémet súrolja szinte annyira közel hajol…
– Hol ott? – kérdezem és felhúzom szemöldököm is, hogy érezze jobb ha válaszol különben egész nap nyűgös és hisztis leszek, amit ő bizony nagyon utál..
– Hát nem itt.. bámulsz kifele a fejedből és látszik, hogy valaki ,,mást” figyelsz… ijesztően szép voltál ..remélem elkaptam a pillanatod.
– Hideg van..
– Nem a hidegtől rándultál te össze.. pajzán kacsintással kimászik arcomból és hátat fordít nekem jelezve, nem nyit meddő vitát velem semmi témát illetően… – nem jössz be? – fáradtan elmosolyodom.
-Dehogy nem. – kávét rendelünk, itt majdnem olyan feketét kapunk mint otthon.. ez azért melegíti lelkem. Utolsó otthoni utamról magammal hozott ,,emlékeim” megfakulnak idővel, csak addig kell kibírni… nem hiába költöztem ki annak idején jó két éve.. tudtam, hogy nincs senki és semmi ami miatt maradnék.. túl egy elcseszett kapcsolaton, egy undorító szakításon néhány szenvedélyes pár éjszakás kapcsolaton kívül..semmi. A szüleim és a testvéreim jól boldogultak nélkülem is.. szóval itt létem nem zavarhatja meg egy fél éjszakás mifene…
Ami nem megy
2013 április 11. | Szerző: Debra
Nem vagyok épp csúcsformában, ezt a barátaim is rendszeresen a fejemhez vágják, mert szeretnék ha végre kapcsolnék és csak úgy nem szaladgálnék céltalanul. Én meg most épp célokat nem akarok. Nehéz egyeztetni, persze ettől még semmi sem lehetetlen, próbálok a baráti elvárásoknak is megfelelni…:) nem megy ám annyira könnyen. Nos némi lopott csókolózás, némi lopott kis tapizás után olyan megfontolatlan dologra gondoltam, hogy mi a fennért ne oszthatnék ágyat, ha már nyált cseréltünk… nos… bevallom.. ebbe egyszerű szexhiány és némi alkoholos bódulat után vitt rá a ,,lélek”.. jópofákat mondott, meg olyan szépeket… bárgyún szépeket, amiknek amúgy szerintem nem fekszik meg egy értelmes nő se… a csókja alapvetően nem rossz… de az, ami aztán következett.. na nem tudom.. talán nagyobb fegyverre számítottam vagy valami vadra??? tőle? Alapvetően az volt a cél , hogy bugyiba bent legyen… és némi nyali fali, után már kb 20 perc után, úgy tettem minthogy ha… már elfáradtam abba , hogy úgy tegyek fantasztikus… és mert közben rájöttem, hogy nem a testi rész hiányzik az életemből… alig vártam, hogy elélvezzen… ahogy rám folyt teste nedve örömmel konstatáltam, hogy neki legalább megvolt ami kellett és elélvezett..megcsókolt és elégedett volt, még ha nem is kapott túl bravúros kiszolgálást.. és kijelentette, hogy ő ennél azért sokkalta többre képes .
Amúgy nem tudom miért, de ezt is elhiszem neki.. ha valaki szerelmes belé és tényleg ŐT kívánja, akkor valószínűleg nem olyanok a reakciói, mint nekem és valószínűleg valóban egy fantasztikus szex is kikerekedhetett volna abból, amiből én nem voltam képes kihozni semmit csak egy dugást valakivel aki nem érdekel…
Senki soha ne feküdjön le félrészegen egy pasival, akinek tetszik a lelke, de soha se gondolt arra, hogy valóban meg akarja kapni… kedvelem.. mint embert.. kell a lelkemnek az amiket mond.. és kb itt is a történet vége. Egész héten minden nap kaptam tőle az üzeneteket, amikben kedvesen és távolságtartóan érdeklődött hogylétem felől és igazából hálás vagyok neki azért, hogy próbál úgy tenni minthogyha…érdekelném.. bár minden nővel ugyanezt játssza el, csak most épp kellemetlen lehet neki a helyzet.. vagy nem tudom.. persze jól esik és kedves apró kis boldogságlöketei engem töltenek energiával , amire szükségem is van, de nem így kellett volna történnie… nem bántam meg, de nem tudom… valahogy annyira távoli tőlem az egész ember, hogy azt sem tudom, hogy eshettem abba a hibába, hogy keveredhettem össze annyira amennyire megtörtént… hat a barátaimnak igaza van.:D nem vagyok önmagam… de talán ez is egy lecke az életben, amit meg kellett tapasztaljak….vagy csak próbálom a ,,hibámat” megmagyarázni magamnak valahogy?
Aki kimondta a B-ét
2013 április 10. | Szerző: Debra
Azt hittem nem mer lépni, azt hittem csak valami vicc volt a kijelentése, hogy örül, hogy tetszem neki. Meglepő volt..hihetetlen. Annyira jó pasi..ugyan miért is akarna ő tőlem bármit? Sokkalta jobb nőket megkaphatna nálam. Még most sem hiszem. Mármint nem tudom mit gondoljak. : ) Egyrészt tetszik, másrészt meg tényleg elképzelni sem tudom én mivel foghattam meg őt? Vagy, hogy valóban megfogtam avagy arra utazik meglegyen a numera és aztán máris mehet tovább… Tegnap beszélgettünk. Sokat. Nem egyszerű dolgokról, nem egyszerű dolgokat mesélt el magáról és értettem miről beszél. Értem, hogy ő is ,,sebzett” és igazából nem hisz abban, hogy szeretni tud. Én sem feltételezem magamról, hogy szerelmes tudnék még valaha úgy szívből lenni… fene tudja miért, de ez úgy lehetetlennek tűnik. Beszélt és én hallgattam. Hallgattam és azt éreztem jó hallani a hangját, hogy jó, hogy ott van velem.., hogy beszél és megoszt velem olyan kis részleteket az életéből, amiket mindenkinek biztos nem mond el. Tetszett ahogy beszélt. Őszintén és eddig azt hittem, hogy van benne nagyképűség kicsi, most már tudom, hogy egyáltalán nem. Hiú, ad bizonyos dolgokra, szeretne érvényesülni viszont nem másokon átgázolva.
Tetszett ahogy a szeretteiről beszél, mert azokban a mondatokban, azokban a szavakban mutatkozott meg mennyire képes szeretni.
Hogy mennyire képes ragaszkodni… és azért ezt se egészen így képzeltem róla eddig. Fura. Sok mindenben jól gondolkodtam róla, de tegnap, hogy engedett bepillantást nyerni az életébe, a gondolataiba az érzelemvilágába, már sokkalt másabban nézek rá.
Megcsókolt. Bár megállapodtunk már hetekkel ezelőtt, hogy ez csak egyetlen titkos csók lesz… furcsa mód, bele jöttünk és még több csók lett. Jól csókol…jó volt csókolni. Jó volt érezni az ölelését, olyan biztonságérzetet adott… nem tudom miért… és nem, ennek semmi köze sincs a szerelemhez…
viszontlátás
2013 július 6. | Szerző: Debra
Későn este szállunk le mire átverekedjük magunkat a poggyászvizsgálaton egyszerűbbnek tűnik ha valami motelt keresünk. Brúnó szomjas én éhes vagyok, beülünk egy étterembe és nevetgélve témázunk minden féléről, ami az utóbbi pár hónapban történt velünk. Gratulál az előléptetésemhez én pedig a friss kapcsolatához, ami állítása szerint valószínűleg véget is ér mire visszamegy Londonba. Valahol a tudatom legmélyén megszólal egy hang, hogy illenék bűntudatomnak lenni, de mégsem érzem. Amolyan illendőségi kört futunk le mikor felnyögök, hogy:
– Jaj miért nem mondtad. – ő pedig nevet.
– Ismersz, megvolt szép volt, mese volt. – nézem. Tekintet az enyémbe fúródik újra és újra érzem, hogy akar kérdezni csak nem döntötte el mikor teszi én pedig nem könnyítem a helyzetét.
– Van valakid? Igen el vagy tűnve mostanában. – felnevetek.
– Elő léptettek. Napi 13 órát melóztam érte és otthon még párat. Add össze, vonj ki belőle. Sokszor még enni is elfelejtek, nem fér bele az életembe pillanatnyilag semmilyen kapcsolat, még a szexkapcsolat se. – felvonja a szemöldökét.
– Majd itt most rá érsz pár napig kiélni a vágyaid. – össze nevetünk. Beleharapok a hamburgerbe.
– Na persze. – Nézi ahogy eszek majd int a pincérnek, rendel egy üveg vörösbort és egy salátát magának, vigyorom látva felháborodik.
– Veled ellentétben én nem ehetek meg akármit. A testépítés nem engedi hogy éjszaka össze vissza zabáljak olyan zsíros falatokat mint amit te tömsz magadba. Amúgy tudod egyáltalán mennyire egészségtelen.
– Igen. Azért eszem. – nevetek.
– Rendben vagy amúgy?
– A szívem kérdezed? – bólint. – Felhúzom a vállam. – A gyógyszert szedem rá, a bulik most egy ideje elmaradtak melóztam ezerrel nem értem rá, hogy foglalkozzam vele, de mivel nem voltam gyakran rosszul így gondolom jól vagyok. Majd kiderül meddig leszünk, lehet beiktatok egy orvoslátogatást is.
– Csabi nem jelentkezett? – a kérdéstől viszont az emlegetett szervem hirtelen elfelejtett dobbanni.
– Merészen bele a közepébe? – kihívóan felvontam szemöldököm, ő meg viszonozta a mozdulatot. -Őszinte leszek, nem tudom. Nem beszéltem senkivel az elmúlt egy évben és ezt továbbra is tartani akarom. A telefonszámom kicseréltem, nagyobb kéróba költöztem így a vezetékes telefon is változott a régi helyen nem adtam elérhetőséget és csak a legszűkebb családtagjaim tudják az új számokat.
– Jól elvágtad magad az itteniektől, biztos jól tetted? – elgondolkodtam egy másodpercig. Szép gyermekkorom volt és jó barátságaim. Én tettem mindent tönkre azzal a pár estével.
– Valamilyen szempontból igen. Amúgy azért azt nem mondanám, hogy eleinte nem hiányoztak a régi beszélgetések csacsogások, de tényleg nagyon lefoglalt a meló is úgyhogy egy idő után már nem volt vészes, mostanra meg már ez a természetes.
A pincér bort önt a poharamba aztán Brúnóéba, megvárjuk míg az asztal közepére teszi az üveget és elmegy az asztaltól.